A fehér tea eredete

A fehér tea elkészítésének alapanyagként a teacserje bimbóját használják fel, de a gyengébb minőségű változatokban a bimbó alatti első levél is felhasználásra kerül. A fehér tea olyannyira ritka, hogy korábban csak a császárok fogyasztották, és azt tartották róla, hogy aki ezt issza, az halhatatlanná válik tőle.

A ma ismert legjobb minőségű fehér teát Dél-Kínában termesztik, méghozzá többek között Fujian tartomány hegyoldalain, de nagyon sok és jó minőségű fehér tea származik az egykori Burma tartományából és Taiwan tengerparti részéről is, sőt mi több, Sri Lanka szigetén is egyre nagyobb területeken termelnek kiemelkedő minőségű fehér tea növényét, az itteni minőség azonban meg sem közelíti a kínai importot.

A fehér tea eredete

Fehér teát természetesen más régiókban is előszeretettel termesztenek, de főként az ázsiai területeken, így Asszámban, Nilgrinben, Darjeelingben, Malawiban, Kenyában és Thaiföldön.

A fehér tea legnagyobb érdekessége, hogy egy évben mindössze két olyan nap van, amikor az ehhez a teakeverékhez szükséges bimbó és levélke szüretelhető, emiatt számít igazi különlegességnek és ritkaságnak, ami természetesen árán is meglátszik.

A legtöbb teával ellentétben szedését nem géppel, hanem kizárólag kézzel végzik, méghozzá azért, hogy még csak véletlenül se sérüljenek a nagyszerű alapanyagokat tartalmazó levelek. Miután a leszüretelt fehér tea levelei és rügyei leszedésre kerültek, kiterítik őket és két napon keresztül állni, száradni hagyják, majd fonnyasztásra kerülnek, miközben gyakran forgatják.

A szárítástól a levelek még jobban kifehérednek – innen származik a neve is –, majd a megfonnyadt leveleket utolsó eljárásként kilencven-száz fokon tovább szárítják.

Jelenleg három kiemelkedő minőségű és népszerűségű fehér teáról tudunk. Az egyik a kínai Pai Mu Tan, ami nem csak bio-termesztéssel készül, hanem természetes sárga színe mellett egyedülálló fűszeres aromája is van. A második legnépszerűbb fehér tea a szintén kínai Ezüst Tű, ami elképesztően nagy ritkaság, hiszen mindössze márciustól áprilisig szedhető, színe pedig ezüstös, míg főzete lágy aromájú.

A harmadik legnépszerűbb fehér tea szintén Kínából származik, és a Snow Buds néven ismert, érdekessége pedig, hogy csak az ország dél-keleti hegyeiben, 1000m felett terem meg. Világoszöld, fehéres árnyalatú teakeverékről van szó, aminek főzetes enyhén fűszeres, de nagyon különleges, enyhe gyümölcsös aromával rendelkezik.