Programok Siófok közelében: 18. Országos Lecsófesztivál Balatonkenesén

Idén már 18. alkalommal kerül megrendezésre Balatonkenesén az Országos Lecsófesztivál, mely a siófoki programok mellett egy igazán különleges és egyedi gasztronómiai élményt biztosít majd a látogatók számára augusztus 27-én a Széchenyi parkban.

Az esemény egész napon át várja majd a főzés, a jó programok és a zenék kedvelőit, de a főbb előadásokra ebéd után kerül majd sor teljesen ingyenes formában. A napot ennek megfelelően a VIVO Brass Quintet kezdi majd 13 órától, majd ezt követően polgármesteri köszöntővel összekötve megtörténik a fesztivál hivatalos megnyitója.

14 órától aztán bemutatkoznak a főzőversenyen résztvevő csapatok, hiszen többen is próbára teszik majd a tudásukat annak érdekében, hogy megmutassák: milyen az igazi lecsó Balatonkenesén.

15 órától a kezdődnek a műsorok, így miközben készülnek a legkülönfélébb lecsós ételek, a Sunset Lux Zenekar áll színpadra, akiket 16:30-tól az Euphoria Művészeti Stúdió műsora követ majd.

17 órától aztán az AhhozKépest Zenekar csap a húrok közé, majd 18 órára elkészülnek a lecsók, melyeket a zsűri természetesen kivétel nélkül végigkóstol annak érdekében, hogy kihirdethessék a nyertes ételt, illetve annak készítőjét.

Ezt követően a Conestoga Country Line Dance műsora szórakoztatja majd az érdeklődőket, majd jön az este fénypontja, a Kelemen Kabátban fellépése, akiket 22 órától DJ Davelogan követ majd, hogy örökzöld slágerekkel szórakoztassa az egybegyűlteket.

Fontos, hogy 15 és 19 óra között a Fanyűvő Játékpark várja majd a legkisebbeket a helyszínen, sőt érdemes lesz ellátogatnia mindenkinek a Vak Bottyán Strandra is, ahol 17 és 19 óra között ingyenes Strandi Animáció és Kerekítő foglalkozás várja az érdeklődőket.