Programok Siófok közelében: A doktor úr színházi vígjáték

Aki kedveli a minőségi színházi előadásokat, annak érdemes lehet a siófoki programok mellett ellátogatnia Veszprémbe a hétvégén, lévén október 17-én, azaz most szombaton este 19 órai kezdettel egy különleges vígjátékot állítanak majd színpadra a Pannon Várszínházban.

Az este fő attrakciója a Molnár Ferenc nevéhez köthető A doktor úr című színházi vígjáték lesz, mely a legendás író humoros alkotásának egyfajta kiterjesztéseként kerül a színpadra, méghozzá nagyszerű szereposztás, illetve Szelle Dávid rendezői munkája mellett.

A történetből egy igencsak különleges bohózat kerekedik, melyben Budapest egyik legnagyobb bűnözője éppen akkor tört be saját ügyvédje lakásába, amikor az nem tartózkodik otthon, ellenben ott van a feleség, aki éppen a főváros legegyügyűbb rendőrével akarja megcsalni férjét.

Már a történetleírás is kifejezetten csábító, különleges és fondorlatos, de lehet ezt a történetet még bonyolítani, méghozzá nem is akármilyen formában. Az ugyanis csak egy mellékszál, hogy az ügyvéd álruhában a várost járja, az viszont csakhamar kiderül, hogy az egyes karakterek rövidesen találkoznak egymással, a személyek rövidesen felcserélődnek, és a szereplőknek a másik bőrébe bújva kell majd megoldást találniuk arra, hogy valahogy kikerüljenek a slamasztikából.

Molnár Ferenc hatalmas sikert elért bohózatát ráadásul nagyszerű színészek viszik színpadra, így Keresztesi László, Pap Lívia, Egri Zsófia, Oravecz Edit, Ifjú Martin, Molnár Ervin, Szelle Dávid, Magyar János és Kárpáti Barbara is színpadra állnak, hogy megszemélyesítsenek egy-egy szereplőt.