Programok Siófok közelében: adventi programok a város körül

Amennyiben a siófoki programok kedvelőiként szeretnénk a közeli városokban is elmerülni az adventi lehetőségekben, akkor szerencsére nem kell túl messzire utaznunk ebben a hideg időben, elég csak felkeresnünk például a közeli Balatonalmádit, Tihanyt vagy Alsóörsöt ennek érdekében.

A Balatonalmádi Adventi Vásár például december 12. és december 18. között várja az érdeklődőket, ahol ebben az időszakban kézművesek és népi iparművészek sokasága pakol ki annak érdekében, hogy a látogatók ajándékokat és hasznos kiegészítőket tudjanak vásárolni maguknak vagy szeretteiknek, miközben a helyi kórus szórakoztató műsora mellett egyéb fellépők, hagyományos ételek, italok és forralt bor is vár a látogatókra. Sőt mi több, a helyszínen bárki megtekintheti Nagy András fafaragó művész ember nagyságú, vörös platánfából készített betlehemi életképét is.

Almádi mellett Alsóörse is érdemes lesz ellátogatniuk a héten azoknak, akik szeretnének ünnepi programok részeseivé válni, hiszen az utolsó adventi hétvégét megelőző néhány napon koncertek, kézműves foglalkozások, kirakodóvásár és megannyi csodálatos, valamint varázslatos meglepetés is vár azokra, akik a városba zarándokolnak a karácsonyvárás miatt.

Mindezek mellett Tihanyt is érdemes lesz felkeresniük azoknak, akik szeretnének különleges karácsonyi programok részeseivé válni, hiszen a város rengeteg különleges eseményt tervez ebből az alkalomból.

December 18-ig így össznépi gyertyagyújtás, karácsonyfa díszítés, kirakodóvásár, koncertek, valamint egyéb előadások várnak a látogatókra a szokványos vásári sajátosságok, így ünnepi ételek és italok társaságában, amit vasárnap a Német László Művelődési Ház amatőr művészeti csoportjának ajándékműsora vár ránk délután 16 órától.

A nap fénypontja este 18 órakor várható, amikor a tihanyi Visszhang Óvoda apróságainak közreműködésével meggyújtásra kerül a negyedik adventi gyertya a Mádl Ferenc téren.