Programok Siófok közelében: Dr. Csernus Imre előadása Veszprémben

Amennyiben problémánk akadt az élettel, és egy kis lelki táplálékra vagy útravalóra vágynánk, itt az idő, hogy a siófoki programok részeként május 30-án, kedden este 19 és 20:30 között ellátogassunk a Balaton fővárosának közelében fekvő Veszprémbe, ahol Dr. Csernus Imre tart előadást.

Dr. Csernus, az ország pszichológusa és pszichiátere folyamatosan ontja magából az újabb és újabb sikerlistás könyveket, aminek köszönhetően bőven lesz miről beszélnie az egybegyűltek számára, pláne annak fényében, hogy az olvasók előtt rengeteg kérdés nyitva maradt ezeknek a könyveknek az elolvasását követően.

A doki ezekre a kérdésekre próbál meg majd válaszokkal szolgálni úgy, hogy nekünk meg sem kell hozzá szólalnunk, hiszen pontosan tudja ő, hogy mik a mai ember, a modern társadalom hibái, hiányosságai, és milyen kérdéseket is hagyott nyitva a könyveiben.

Csernus doktor a maga önzetlen és nyers őszinteségével a mostani előadáson sem hazudtolja majd meg önmagát, várhatóan egy olyan hatásos, szuggesztív és hipnotikus beszédet tart majd, aminek jóvoltából az emberek képesek lesznek felismerni általa minden hiányosságukat, és természetesen erősségeiket is, hogy ne csak a gödröt lássák meg, hanem a felette átívelő hidat is.

Dr. Csernus előadásainak mindegyike önismeretre oktat, tudást ad át az embereknek, még ha ez a tudás nem is lexikális, de sokkal inkább a kiegyensúlyozott és boldogabb élet egyik alapelemének tekinthető.