Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

Füle a siófoki programok kedvelői által egy gyakran látogatott kis község a Balaton fővárosától alig 18 kilométerre. Népszerűsége elsődlegesen annak köszönhető, hogy csodálatos zöldövezetben fekszik, ezen felül pedig egy rendkívül régi településről van szó, amit már az Árpád korban is több ízben jegyeztek – első említése 1009-ből származik –, de a leletek szerint már sokkal korábban is lakott település volt.
Fülén többször is áthaladt a történelem vihara, így a szabadságharcok és a háborúk mellett a török végezte a legnagyobb pusztítást, így vallásos emlékein túl nem igazán marad fenn évszázados műemlék. Ez alól kivételt képez a Sárréti Tájház, amiért már önmagában is megéri ellátogatni Fülére, hiszen a környék kulturális hagyatékainak kiváló összefoglalását és áttekintését kaphatjuk itt.

A tájházat egy a 19. század első felében épített, kosáríves árkádsorú tornáccal építették, amit aztán 1985-ben állított helyre az Országos Műemléki Felügyelőség annak érdekében, hogy se az épület, se a benne talált eredeti bútorok, sárréti hímzések és szőttesek ne legyenek az elmúlás martalékai.
A már külsőleg is rendkívül szemrevaló épület első felében konkrétan maga a sárréti tájház található, amelynek berendezési tárgyai – pontosabban azok jelentős része – a ház utolsó tulajdonosától maradt rá a múzeumra. Ezt egészítették ki a Fülén, illetve a szintén Fejér megyei Sárréten gyűjtött használati- és dísztárgyakkal, főként bútorokkal és textilekkel.
Az épület másik felében ugyanakkor egy népművészeti kiállítást tekinthetnek meg a látogatók, amelyet a székesfehérvári Szent István Király múzeum néprajzi gyűjteményéből állítottak össze „Szőttesek és hímzések Fejér megyében” címmel.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek legnagyobb örömére július 2-án, azaz most csütörtökön ismét visszatér a nyár fővárosába Krisz Rudi, aki a 2026-os nyár egyik legnagyobb koncertjét adja majd a helyi Plázson, [...]
A nyár legnagyobb szabadtéri színpadi élménye vár azokra, akik a siófoki programok részeként július 1. és augusztus 29. ellátogatnak a helyi Kálmán Imre Szabadtéri Színpadhoz, ahol idén is elindul, mi [...]
A nyári színházi szezon egyik legszórakoztatóbb vígjátéka érkezik július 1-jén a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadra a siófoki programok részeként, az Amerikai komédia ugyanis Bársony Bálint és Lőrinczy Attila szving-musicaljeként nemcsak [...]
A siófoki programok kedvelőinek legnagyobb örömére július 2-án, azaz most csütörtökön ismét visszatér a nyár fővárosába Krisz Rudi, aki a 2026-os nyár egyik legnagyobb koncertjét adja majd a helyi Plázson, [...]
A nyár legnagyobb szabadtéri színpadi élménye vár azokra, akik a siófoki programok részeként július 1. és augusztus 29. ellátogatnak a helyi Kálmán Imre Szabadtéri Színpadhoz, ahol idén is elindul, mi [...]


