Egy igazán klasszikus musicalt tekinthetnek meg azok, akik január 9-én, vasárnap délután 17 órakor a siófoki programok mellett ellátogatnak a veszprémi Hangvillába, ahol a legendás Hair című örökzöld, a hippimozgalom egyik örökérvényű darabja kerül színpadra.
Méghozzá nem is akármilyen formában, hiszen a legendás darabot Likó Marcell és Marton Lívia vadonatúj dalszöveg-fordításai társaságában élvezhetjük majd, méghozzá Vándorfi László magyar szövegkönyv változatával.
Bár a fordítás új, az eredeti történet természetesen nem változott, így a főszerepben Bergert találjuk, aki egy Amerikába vándorolt család sarjaként megkapja behívóját a hadseregtől, ő azonban nem akar Vietnamba menni, hogy részt vegyen egy idegen ország háborújában.
Pontosan ezt a nézetet vallja ebben az időben több millió másik fiatal is, akik New Yorkban, a szabadságvágyukat kifejezve egy nagy társaságba tömörülnek, egy igazi szubkultúrát indítanak útnak, amit a történelemkönyvekben csak a hippimozgalomként ismerhet az utókor.
Ebbe a különleges időszakba repülhetünk vissza Claude és barátai oldalán, akik ugyanúgy szabadságvágyó hippik, kivéve Claude-ot, aki farmerként keveredik a társasághoz, de miután megismeri a szerelmet és a barátságot, ő maga is csatlakozik a társasághoz, azonban nem akarja kikerülni a hadsereget, ezáltal pedig a háborút sem.
Claude-nak azonban egy fontos kívánsága van, még egyszer és utoljára láthassa szerelmét, mielőtt elrepül Vietnamba. A kérés teljesítése lehetetlen lenne, ha nem volna ott a mindenre elszánt Berger, aki még a haját is levágatja azért, hogy eljusson a katonai bázisra és ideiglenesen barátja helyébe lépjen. Csakhogy az időzítés ennél rosszabb nem is lehetne!
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Négy amatőr színjátszó csoport négy különböző előadással érkezik szeptember 26-án a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe, hogy a siófoki programok részeként azok is megtalálják majd a számításaikat, akik szeretik a [...]
Ha szeretjük a kortárs irodalmat és szívesen olvasunk olyan könyveket, amelyek mondhatni tabudöntögetésről szólnak, akkor szeptember 23-án, azaz most szerdán 17 órakor a siófoki programok részeként látogassunk el a BRTK [...]
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]