Programok Siófok közelében: Kratt filmvetítés az Észt Hét részeként

Szeretnénk olyan filmeket nézni, amelyek nem folynak minden csatornán? Mondhatni az ismeretlenség homályába vésznek, holott sokkal több mondanivaló van bennük, mint bármelyik alkotásban? Akkor a siófoki programok mellett érdemes lehet odafigyelni a veszprémi Észt Hét eseményeire.

Ennek részeként ugyanis április 7-én, csütörtökön délután 17 órai kezdettel érdemes felkeresni az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban a Kisfaludy Termet – Komakút tér 3 –, lévén az Észt Hét részeként itt egy különleges észt film vetítésére kerül majd sor Kratt címmel.

A Kratt leginkább azoknak ajánlott, akik kedvelik a horrort és a vígjátékokat is, hiszen a kettő együtt egyfajta különleges elegyet alkot, sőt a készítők keverték benne a modern világ kliséit és lépfenéit a hagyományos észt folklórral, hogy a lehető legtöbbet megtudhassuk az ország hagyományairól is.

A film történetének főszereplője egy marék iskoláskorú gyermek, akik a nagymamánál töltik a szünidőt. Ez a szünidő azonban más lesz, mint a többi, hiszen nincsenek okostelefonok, nincsen internet, amitől a gyerekek kezdik halálra unni magukat, hiszen a friss levegő és a kellemetlen fizikai munka nem éppen a legkedveltebb elfoglaltságuk.

A kis vakáció azonban hamarosan érdekes fordulatot vesz, amikor rábukkannak egy a környéken élt egykori földesúr naplójára, amiből megtudják, miként készül az észt kratt. Ez a különleges lény hasznos segítség lehet a nagymamának a szünetben, azonban a gyerekek nem számolnak valamivel: ha a kratt nem kap elfoglaltságot, önállósítja magát, a legrosszabb az egészben pedig, hogy ezt a lényt bizony egyenesen az ördög alkotta.