Egy rendkívül eredeti, mindemellett pedig nemzetközi hírű monodráma előadást tekinthetnek meg azok, akik a siófoki programok részeként január 23-án, vasárnap este 19 óra magasságában ellátogatnak a veszprémi Petőfi Színházba.
Itt kerül ugyanis színpadra Alessandro Baricco legendás monodrámája, a Novecento, mely az alkotó engedélyével került feldolgozásra, illetve magyarításra. A több mint másfél órás darab egy monodráma, ezáltal egyetlen ember előadásában tálalják majd a történetet, aki konkrétan nem más, mint Oberfrank Pál, a Jászai-díjas Érdemes művész lesz.
A mű története a két világháború között játszódik a Virginian nevű gőzhajón, mely éppen Európa és Amerika között jár valahol félúton. A hajó fedélzetén a sok milliomos mellett rengeteg emigráns, valamint megannyi egyszerű és hétköznapi ember található.
A hajó és ezek az utak valóban léteztek, mint ahogy az a legenda is igaznak bizonyult, hogy a hajón esténként egy nagyon tehetséges zongorista szórakoztatta az utasokat, akinek az improvizációs képessége egyenesen páratlan volt.
Legendákat zengtek erről a zenészről – akit egyébiránt Pingiczer Szilárd jazz zongorista személyesít majd meg a színpadon –, azonban senki sem tudja, hogy mi történt vele. Egyesek szerint a hajón született, az egész életét ott töltötte, soha nem lépett szárazföldre, sőt ott is halt meg…
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Négy amatőr színjátszó csoport négy különböző előadással érkezik szeptember 26-án a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe, hogy a siófoki programok részeként azok is megtalálják majd a számításaikat, akik szeretik a [...]
Ha szeretjük a kortárs irodalmat és szívesen olvasunk olyan könyveket, amelyek mondhatni tabudöntögetésről szólnak, akkor szeptember 23-án, azaz most szerdán 17 órakor a siófoki programok részeként látogassunk el a BRTK [...]
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]