Programok Siófok közelében: stand up comedy és musical előadások Veszprémben

A humor és a minőségi musical kedvelőinek nagy örömére március utolsó előtti teljes hetében érdemes lesz felkeresni a Balaton fővárosának közelében megtalálható Veszprém városát, hiszen a siófoki programok mellett itt is rengeteg izgalom vár ránk.

Március 19-én, este 19 órakor például Mogács Dániel, a Dumaszínház jól ismert stand up humoristája érkezik Veszprémbe annak érdekében, hogy Válogatott történetek címmel nevettesse meg az érdeklődőket. Az önálló est során Dániel sajátos humorát és mesélési módozatát a szokásos színészi előadásmódban élvezhetjük majd, méghozzá a veszprémi Pannon Egyetem E kamarájában, az Egyetem utca 3-as szám alatt.

Ha inkább egy jó musicalt néznénk meg a héten, válasszuk március 23-án a Hangvillát (Veszprém, Brusznyai utca 2.), ahol a Pannon Várszínház előadásában Egy darabot a szívemből címmel tekinthetünk meg egy nagyon mély gondolatokat sugárzó darabot az elvágyódásról, mely a hatvanas évek végének Magyarországába repít vissza minket, a főszerepben egy érettségiző osztállyal, akik éppen a saját jövőjüket tervezik.

Az akkori, és a későbbi évtizedekre is jellemző volt az elvágyódás, a vasfüggönyön túli dolgok iránti érdeklődés, a féktelen szabadság, amiért a legtöbben nem mertek kockáztatni, mert a disszidálásért súlyos retorziók jártak. A mű központi szereplője Tomi és Robi, akik egészen másként látják a jövőjüket, éppen ezért egyikük a szabadságot választja, de a másik inkább itthon próbál szerencsét. Mindezt a fiatalos humor és a pergős stílus teszi igazán jellegzetessé, a folyamatos álmodozás és elvágyódás mellett.