A látványos bűvészshowt kedvelő siófoki programok kedvelőinek november 6-án, azaz most pénteken érdemes lesz ellátogatni Veszprémbe, ahol a Hangvilla falai között 16 és 20 órakor is fellépnek az Illúzió Mesterei, méghozzá teljesen megújult műsorral és három különleges előadóval a főszerepben.

A produkcióban a nagyszínpadi illúziók, a klasszikus vásári mutatványok mutatványok és a mentalizmus találkoznak egymással, méghozzá olyan művészek előadásában, akik nemzetközi színpadokon is bizonyították már tudásukat és rátermettségüket.

A fellépők között ott lesz Lui, a nagyszínpadi illúziók mestere, aki partnernőivel együtt látványos, nagyszabású produkciókkal kápráztatja el a közönséget, 2008-ban az Uri Geller nevével fémjelzett televíziós műsorban egészen a döntőig jutott, később pedig Európában és Ázsiában is bemutatta produkcióit, sőt 2013-ban világrekordot is döntött.

Galambos Fecó, a világbajnoki bronzérmes bűvészmester a mikromágia és a vásári mutatványok világába vezeti be a nézőket. A bűvész számos megtisztelő díjat zsebelt már be tudásával, így például a világbajnoki harmadik helyezését követően a legendás hollywoodi Magic Castle színpadán is többször felléphetett.

A harmadik fellépő, Holcz Gábor bűvész és mentalista lesz, aki több ezer sikeres előadással a háta mögött érkezik Veszprémbe, de Las Vegastól Dél-Koreáig számos országban fellépett már, nemzetközi versenyeken rengeteg első díjat és dobogós helyezést szerzett, sőt a milánói Világkiállítás zárógáláján magát Harry Houdinit alakította.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok