Programok Siófok közelében: Veszprémben olvas fel műveiből Lackfi János

Lackfi János a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb írója és költője, aki a siófoki programok részeként hamarosan Veszprémbe látogat, hogy ott egy kvázi író-olvasó találkozóval egybekötött eseményen a saját műveiből szemezgetve tartson felolvasást.

Az eseményre 2016. január 13-án, délután 5 órától kezdődően kerül majd sor a veszprémi Művészetek Házában, ahol az Olvasólámpa című rendhagyó irodalmi program keretein belül lép a látogatók elé Lackfi János, a József Attila díjas író, aki saját műveiből tart felolvasást az egybegyűltek számára.

Lackfi Janos

Mint már korábbról is ismert, az Olvasólámpa címre keresztelt irodalmi rendezvénysorozat az író-olvasó találkozók legklasszikusabb formájának tekinthető, ám a hasonszőrű programokkal ellentétben ez sokkal intimebb és közelebbi kapcsolatot garantál az író és az olvasó között. Az alkotók ugyanis itt saját műveiket olvassák fel a közönség számára, méghozzá az egybegyűltek befogadóképességének függvényében.

A verseket és a szövegrészleteket rendszerint egy moderátor, illetve a szerző beszélgetése színesíti, illetve köti át, amelyből nem csak a szerzőről, hanem a mű hátteréről is rengeteg extra információt kaphatunk.

Noha az Olvasólámpa során a művek olvasása közben és a beszélgetések során az alkotóról is megtudhatunk egyet és mást, összességében az efféle programok során korántsem az író és a költő megismerése a legfontosabb cél, hanem a mű adaptációja. Lackfi János után egyébiránt januárban még egy másik ismert magyar kortárs szerző, Vass Virág író és újságíró is ellátogat a Művészetek Házába január 20-án, hogy hasonló keretek között saját műveiből olvasson fel az érdeklődők számára.