Queen real Jazz Balatonbogláron

Ki ne hallot volna már a legendásan népszerű, bár mai napig megosztó Queen együttesről, melynek dalait a Budapest Jazz Orchestra most feleleventi a nagyérdeműnek a baltonboglári KULTKIKÖTŐBEN 2017. augusztus 12-én, hogy mindenki emlékezhessen és felidézhesse a Queen napszerű és népszerű slágereit.

A Queen legendás brit rockegyüttes, amelynek tagjai Freddie Mercury (ének), Brian May (gitár), John Deacon (basszusgitár) és Roger Taylor (dob) voltak. Jellegzetességeik az aprólékos stúdiómunkával felvett albumok, és a rétegezett, hangsúlyozott gitár- valamint énekhangzás. A hangzásukat főképp a glam rock, heavy metal és progresszív rock stílusba sorolják, de készítettek többek közt punk, funk, ragtime vagy gospel típusú dalokat is nagy előszeretettel a rajongóik számára.

Híresek voltak a nagyon nagy hatást kiváltó koncertjeikről, a mindig modern színpadi technikájukról, és Mercury utánozhatatlan énekhangjáról, valamint színpadias előadásmódjáról. A kortárs kritika általában kedvezőtlenül írt róluk, és visszatekintve is megoszlanak a vélemények: bár sok későbbi előadóra voltak nagy hatással, főleg az 1980-as években kiadott lemezeik voltak, melyeket utólag is sokan elmarasztaltak.

May és Taylor már 1968-ban együtt zenéltek a Smile nevű zenekarban, amelynek feloszlása után Mercury, majd később Deacon csatlakozásával, 1971-ben új zenekart alapítottak a fő hangok. A korai albumaik vegyes kritikai és kevés eladási sikert hoztak. Kisebb áttörést 1974-ben értek el a Sheer Heart Attack albummal, amely Angliában már jelentős siker lett, majd nemzetközi hírnévre tettek szert az 1975-ös A Night at the Opera nagylemezükkel, és az arról megjelent, kirobbanóan sikeres „Bohemian Rhapsody” kislemezzel.

Az ezt követő években a zenéjük egyre egyszerűbb és közönségbarátabb lett, így sorra adtak ki jól fogyó, de a kritikusok által gyakran leminősített albumokat. 1980-ban a The Game albumukkal, és az azon szereplő „Another One Bites the Dust” dalukkal a funk és az R&B stílusban is sikereket értek el. Az 1982-es Hot Space már erősen eltávolodott a rocktól, diszkó hangzással kísérletezett, de nem volt népszerű a rajongók körében.

Nem kisebb feladatra vállalkozott Magyarország első számú jazz- nagyzenekara, a nemzetközileg is ismert és elismert Budapest Jazz Orchestra, minthogy valószínűleg egyedüliként a világon megpróbálja a legendás Queen együttes dalait jazz-es köntösbe öltöztetni. A Queen életművét hallgatva és a dalok között válogatva egyértelművé vált, hogy a Queen nem “csupán” egy rock-zenekar volt, hanem négy különböző műfajt szerető és egyesítő alkotóműhelye, mely a nagy ívű kompozíciók és brilliáns hangszerelési megoldások révén mind a klasszikus mind a jazz-zenét kedvelők táborát meghódították.

Ez a zenei sokszínűség az, mely révén az estén felhangoznak a Queen megkerülhetetlen slágerei – természetesen egyedi hangszerelésben, de olyan kevésbé ismert dalok is helyet kaptak a műsorban, melyek hallatán a közönség vélhetően el sem fogja hinni, hogy ezek ugyanazon együttes alkotásai a nagyszerá hanszerelésnek köszönhetően.

A Budapest Jazz Orchestra nem kisebb neveket nyert meg a produkcióhoz énekesnek, mint: Wolf Katit, Csordás Leventét és Kocsis Tibort. A dalokat pedig nem mások hangszerelték, mint Hárs Viktor és Zakar Zoltán.