Régi siófoki nyaraink címmel nyílt kiállítás Siófokon

Általános hipotézisnek tekinthető, hogy amennyiben valaki egyszer már megízlelte a Balaton hangulatát, az garantáltan visszatér még oda életében, hiszen egyetlen tengerpartnak, egyetlen híres nagy tónak sincs olyan atmoszférája, mint a magyar tengernek. Éppen ezért nagyon sokan tudják, hogy már a hatvanas és hetvenes években is megvolt ez a bizonyos hangulata a Balatonnak, ami az évek során a környezetet tekintve ugyan modernizálódott, de alapjaiban szinte mit sem változott.

Egy új siófoki kiállítás, amelynek a „Régi siófoki nyaraink – Így üdültünk mi” címet adták a szervezői, most éppen ezt a semmivel sem összetéveszthető és egyben klasszikus hangulatot kívánja felidézni előttünk, méghozzá szórakoztató módon, korabeli képek, plakátok, újságok, képeslapok és jellegzetes tárgyi emlékek kíséretében. A kiállítás keretein belül elsődlegesen az 1960-as, 1970-es és 1980-as évekbeli siófoki nyarakra koncentráltak a kiötlők, amelyet megfűszereztek még a nemrégiben Kossuth-díjjal kitüntetett Sajdik Ferenc karikaturista egyes, leginkább nyaralásaihoz köthető alkotásaival is.

A kiállításhoz szorosan kapcsolódva az adott korszak kertmozijának hangulatát felidézve – természetesen ingyenesen – heti rendszerességgel kultikus magyar filmek is levetítésre kerülnek, de a helyszínen egy különleges Retró Presszó is nyílt, ahol kis híján még csatos Bambit is lehet kapni. A kiállítás elsődlegesen azoknak szól, akik az elmúlt években és évtizedekben már több felejthetetlen nyarat töltöttek a Balatonnál, netán éppen Siófokon, de természetesen a fiatalok is örömüket lelhetik az adott korok nyaralási szokásait bemutató prezentációkban. A „Régi siófoki nyaraink – Így üdültünk mi” című kiállítás szeptember 6-ig várja az érdeklődőket, minden nap 14:00-tól egészen 21:00 óráig.