Sajdik Ferenc karikaturista kiállítása Siófokon

Az idei nyáron Siófok városa egy rendkívül érdekes, mi több exkluzív és rendhagyó kiállításnak ad otthont, amelyet szeptember 9-ig még bárki szabadon látogathat a Kálmán Imre Szabadidő Központban. A nemrégiben Kossuth-díjjal is kitüntetett karikaturista szakmájának egyik legjobb és legismertebb alakjához fűződően már tavaly is indult egy kiállítás Siófokon, amely egy helytörténeti fotókiállítás volt, amely idén is prezentálásra kerül, mellette azonban Sajdik Ferenc válogatott karikatúráit is megtekinthetik az egybegyűltek, amelyeket egy közös koncepció mentén gyűjtöttek össze.

Sajdik Ferencről ugyanis köztudott, hogy imádta a Balatont, de azon belül is Siófokot, így számtalan emléket szerzett a már évtizedekkel ezelőtt is népszerű üdülőhelyen, amelyek természetesen egy-egy karikatúrát és grafikát is megihlettek. Sajdikról elsődlegesen azt kell tudni, hogy hazánk egyik legismertebb és legelismertebb karikaturistája, aki a Ludas Matyiban kezdte pályáját és egészen a lap megszűnéséig meghatározó alakja volt az újságnak. Ezt követően a kilencvenes években könyvillusztrációk, táblagépek és táblaképek őrzik a nevét, de a rajzfilmiparban is maradandót alkotott olyan mesékkel a középpontban, mint A nagy hohoho horgász vagy a Pom-Pom meséi. Sajdik Ferenc idén márciusban egyedülálló, azonnal felismerhető rajzaiért és páratlan életművéért Kossuth-díjban is részesült.

A karikatúra-kiállítása a belépés díjtalan, így jó idő esetén – a szabadtéri színpad miatt – érdemes szakítani legalább egy órát arra, hogy megismerjük a legjobb hazai karikaturista életművének egyes állomásait, amelyek központi tematikája a Balatonon és Siófokon töltött nyaralások lettek. Kacagjon ön is egy jót családjával, jöjjön el és tekintse meg a kiállítást, amely egészen szeptember 9-ig várja a látogatókat.