Siófoki programok: a városba érkezik az NTAK Roadshow

A turisztika kedvelőinek, illetve a szállásadóknak dedikálva a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Modern Vállalkozások Programja úgy határozott, hogy egy átfogó roadshow részeként, a siófoki programok keretein belül szeretne segítséget nyújtani az érintetteknek.

A program célja, hogy széles körben értelmezhessék a szálláshely-szolgáltatók a mai rendszerek és jogszabályok működését, kezdve a legalapvetőbb technikai részletektől annak érdekében, hogy a jövőben bevezetésre kerülő digitális adatszolgáltatási rendszer bevezetése sokkal gördülékenyebben menjen.

Az edukációs roadshow Siófok Város Önkormányzatán, a házasságkötő teremben kerül megrendezésre november 27-én, azaz szerdán délután 13:30 és 17:30 között. A részvétel mindenkinek teljesen ingyenes, és érdemes pontosan érkezni, hiszen a regisztrációra 14 óráig kerülhet sor, melyet Bardócziné Dr. Molnár Anita alpolgármester köszöntője követ majd.

Az első előadásra 14:10-kor kerül sor – várhatóan 14:50-ig –, aminek részeként Szabó Áron, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatója tart egy Digitalizáció a turizmusban címmel, mely kiválóan összefoglalja a jövőben várható változásokat a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ részeként.

14:50-től 15:10-ig aztán egy rövid bemutatót kapunk arról, hogy az analóg megoldások csak egy helyben toporgásra kényszerítik a szállásadókat és a turizmust is, a digitális fejlődésben van a jövő, melyhez kapcsolódóan rengeteg támogatási lehetőséget vehetnek igénybe a KKV-k.

A nap hátralévő részében előadást tart még Bartos Dániel a digitális szállodai megoldásokról, de Kökény István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségétől is ad egy kisebb útmutatót a panziók minősítési rendszeréhez, hogy az esemény utolsó felvonásában az összes előadóval kötetlen beszélgetést folytathassanak a résztvevők.