Siófoki programok: Augusztus Oklahomában és Bocs, félrement! színházi előadások

Igencsak színes és változatos előadásokat tekinthetnek meg így október derekán azok, akik a siófoki programok részeként rendszeresen ellátogatnak a helyi Kálmán Imre Kulturális Központba annak érdekében, hogy különféle színházi előadásokat tekintsenek meg az ide látogató vendég színházak előadásában.


Az előttünk álló héten rögtön két izgalmas darab is megcsodálható lesz, így október 17-én, kedden este 19 órakor a Zenthe Ferenc Színház érkezik a városba annak érdekében, hogy a KIKK színháztermében előadják a látogatóknak az Augusztus Oklahomában című fekete komédiájukat.

A mű egy vérbeli és egyben izgalmas krimi, de ezen felül egy vérbeli amerikai mese, egy fantasztikus vígjáték és megrendítő családi dráma is egyben, a főszerepben egy alkoholista apával és egy gyógyszerfüggő anyával, akik szeretnének végre rendet tenni az életükben. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, hiszen a családban szinte csak semmirekellő, léhűtő férfiak és boldogtalan asszonyok élnek, hűtlenek, lázadók, a sorból minduntalan kilógók, akik képtelenek a változásra.

A dolgot nehezíti, hogy még a legjobb háznál is előfordulhatnak olyan régi sérelmek, elfeledett titkok vagy elfojtott vágyak, amelyek egy komolyabb takarítás során váratlanul előkerülnek a régi kacatok közül, és újabb problémákat szítanak fel az üres gyógyszeres dobozok és a kiürült sörösüvegek erdejében.

Egy kicsit vidámabb előadásban lehet része azoknak, akik október 20-án, azaz most pénteken este 19 órakor látogatnak el a Kálmán Imre Kulturális Központba, ahol Bocs, félrement! címmel tekinthetjük meg az Orlai Produkciós Iroda fergeteges vígjátékát. A mű a lebukás egy tökéletes szimfóniája, amelynek előadása e-mailekben, telefonokon és csevegő applikációkon át történik. A főszereplő Stephanie, egy hűséges feleség, aki ellátja a háztartást, neveli a rakoncátlan gyerekeket, de egy nap kap egy számítógépet, és rögtön belecsap a ménkű a nyugodt idillbe. Jön ugyanis egy furcsa üzenet a férjtől, amit talán nem is neki szántak, majd csakhamar csatlakozik a beszélgetéshez Peg, Stephanie legjobb barátnője, aztán George, a legjobb barát is, miközben mindenki azt találgatja, hogy vajon ki az a Wanda, akinek Stephanie férje eredetileg az üzenetet szánta?