Március 18-án, azaz most szerdán este a siófoki programok részeként a Veszprémi Petőfi Színház érkezik a Kálmán Imre Művelődési Központba annak érdekében, hogy egy igazán különleges színpadi vígjátékkal kedveskedjen a színház szerelmeseinek.
A kétszeres Jászai Mari-díjas Benkő Péter rendezésében színpadra állított Az ördög című előadás Molnár Ferenc nevéhez köthető, akinek az egyik figurája és drámája áll a középpontban, méghozzá éppen az, amelyek egykoron meghozta számára a világhírnevet.
Hogy miért hozott nagy hírnevet Molnár Ferencnek ez a mű? Mert a maga idejében igazi korszakalkotó darab volt, ami felborzolta a kedélyeket, hiszen nemcsak leplezetlenül ábrázolta benne a férfiak és a nők viszonyát, de mindemellett az Ördög bevonásával egyfajta tudatalattit is bevont a sztoriba.
Ehhez már csak egy nagyszerű háttérre volt szükség, a főszerepben korának egyik divatos festőjével, akit éppen legjobb barátja feleségét szeretné lefesteni, de amint megjelenik az Ördög, az feltárja a legtitkosabb gondolatokat, amelyekről soha nem mertek volna beszélni egymás előtt.
A festő ugyan mindent elkövet annak érdekében, hogy elnyomja az érzelmeit, de az Ördög hatalma sokkal erősebb, és szép lassan bebizonyítja neki: hiába próbálkozik, az elrejtett érzelmek sokkal erősebbek a barát felesége iránt.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Március 18-án, azaz most szerdán este a siófoki programok részeként a Veszprémi Petőfi Színház érkezik a Kálmán Imre Művelődési Központba annak érdekében, hogy egy igazán különleges színpadi vígjátékkal kedveskedjen a [...]
Ismét visszatér a Balaton fővárosába a Vaskakas Bábszínház, hogy a korábban már előadott és nagy népszerűségnek örvendő Ilók és Mihók mesejátékkal örvendeztessék meg a siófoki programok részeként a gyerekeket, illetve [...]
Idén sem kell máshová menniük a siófoki programok kedvelőinek ahhoz, hogy megemlékezhessenek a legendás márciusi ifjakról, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról, hiszen a Balaton fővárosában 2026-ban is lesz egy [...]