Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

Aki kedveli a kortárs művészetet és szívesen elmerülne egy kicsit a témában, esetleg maga szeretne kiállítani valamit, és érdekli a hajózás témája, az jobb, ha szeptember 21-én, kedden délelőtt 10 órakor a siófoki programok részeként ellátogat a Kálmán Imre Kulturális Központba.
A siófoki művészeti élet egyfajta centrumaként számon tartott helyszínen ugyanis konkrétan a kamarateremben nyílik lehetőség arra, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. eseményeként részt vegyünk a BAHART Művészeti kiállításon, illetve egészen pontosan annak a megnyitóján.
Az esemény a 175 éves a balatoni hajózás – Tradíció és Modernizáció című korábbi pályázat eredményeit állítja a középpontba, lévén a Balatoni Hajózási Zrt. a kérdéses évforduló alkalmából egy pályázatot írt ki május és augusztus között, melyre elképesztően sok, megannyi kiállításra érdemes pályamű érkezett.
A cél az volt, hogy az amatőr és profi művészek bemutassák különféle alkotások részeként, hogy mit jelent számukra a Balatoni hajózás. Mindez kortól és nemtől függetlenül, mindenkinek nyitott lehetőség volt, sőt a készítők azt sem kötötték meg, hogy az egyes pályaművek milyen technikával készüljenek.
Ennek köszönhetően a helyszínen lesznek rajzok, festmények, szobrok, sőt mi több, még digitális alkotások is, melyeket a közös tematika, a balatoni hajózás 175 éves története köt majd össze egymással.
Természetesen minden pályamű nem lesz kiállítva, a zsűri még augusztus végén választotta ki a legjobbakat, melyek az elismerés és díjazás mellett megtekinthetők lesznek a Kálmán Imre Kulturális Központ időszakos kiállításán egészen október 21-ig bezárólag.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]


