Siófoki programok: I. Balatoni Gasztronómiai Verseny

A Krúdy-napok keretein belül, a siófoki programok részeként hagyományteremtő szándékkal kerül megrendezésre az I. Balatoni Gasztronómiai Verseny, méghozzá a Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szervezésében, a Koch Róbert utca 8-as szám alatt megtalálható intézményben.

Az október 25-én, azaz most szerdán délelőtt fél 10-től délután 16 óráig tartó esemény részeként egy olyan regionális versenyről beszélünk, amely a maga nemében az egész országban egyedülálló kezdeményezés, hiszen kifejezetten diákok számára biztosít lehetőséget egy kis gasztronómiai megmérettetésre.

A kérdéses verseny a Balatoni Kör támogatásával jöhetett létre, és jelentőségét, illetve fontosságát nagyszerűen megmutatja, hogy az esemény két olyan fővédnököt kapott, akik igazi celebeknek számítanak a saját szakmájukban. Ők Csapody Balázs, a Pannon Gasztronómiai Akadémia Gundel-díjas elnöke, valamint Sárközi Ákos, a Michelin-csillagos Borkonyha étterem séfje, valamint a Konyhafőnök című műsor zsűritagja lesznek.

Az I. Balatoni Gasztronómiai Verseny részeként középiskolás diákok jelentkezhetnek annak érdekében, hogy megmérettessék főzési vagy felszolgálási tudásukat több szinten, ezáltal a fővédnökökből álló zsűri kiosztja majd a Balaton Fiatal Séfje, a Balaton Fiatal Cukrásza és a Balaton Fiatal Pincére díjakat. Ezen felül a diákok csapatokban is összemérhetik tudásukat, ezáltal a legfinomabb és leglátványosabb ételeket elkészítő csoport megkapja majd a Balatoni Kör Vándorkupát.

A kérdéses megmérettetésen a balatoni régió iskoláinak többsége verseng majd, de természetesen családok, hozzátartozók, vagy csak érdeklődők is lehetőséget kapnak arra, hogy nyomon kövessék az eseményeket.