Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

Ismét egy országosan ismert és elismert sztár érkezik a Balaton fővárosába a hétvégén, a siófoki programok részeként ugyanis augusztus 22-én, szombaton este 20:30-kor nagykoncertet ad a szabadtéri színpadon Demjén Ferenc.
A Demjén Turné 2020 részeként jegyzett esemény eső esetén másnap, augusztus 23-án, vasárnap este 20:30-kor kerül pótlásra, melynek részeként Demjén életművének és életútjának minden fontos állomása áttekintésre, illetve felelevenítésre kerül.
Ez az életpálya pedig közel sem tekinthető rövidnek, hiszen Demjén nevét 50 évvel ezelőtt, 1970 szilveszterén ismerhette meg az ország, amikor a Magyar Televízióban még a Bergendy együttes énekeseként előadták a Mindig ugyanúgy című slágert. A koncerten természetesen már ebből a korszakból is számíthatunk olyan slágerekre, mint a Sajtból van a Hold vagy a Jöjj vissza vándor.
Természetesen nem maradhat majd ki a sorból Rózsi szólópályája sem, hiszen a nyolcvanas években a V’Moto Rock tagjaként is rengeteg örökzöldet jegyzett, mint amilyen a Jégszív, a Gyertyák, a Fekszem az ágyon vagy az El kell, hogy engedj, noha sikeres szólópályája sem marad ki a sorból.
Ezáltal biztosan nem maradnak ki a sorból a Mikor elindul a vonat, a Fújom a dalt vagy a Sohase félj című dalok, de számíthatunk meglepetésekre is az olyan filmes címadó nótákkal, mint a Honfoglalás vagy a Szerelem az első vérig.
Demjén aktuális turnéja Indulj új csodákat látni… címmel került megrendezésre, mely kifejezetten aktuális az ismert énekes kapcsán, aki 2019 után – mikor combnyaktöréssel és agyérgörccsel is kórházba került – egy új kezdetet jelent az énekes számára.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]


