Siófoki programok: élőzenés mesekoncert Boribonnal és barátaival

Amennyiben szeretnénk gyermekünk számára egy felejthetetlen élményt nyújtani a siófoki programok részeként, akkor érdemes lehet november 21-én, szombaton délelőtt elvinni a Kálmán Imre Kulturális Központba.

A KIKK színháztermében ugyanis 11 óra magasságában egy igazi mesekoncert veszi kezdetét Boribon muzsikál címmel, aminek részeként lehetőséget kapunk arra, hogy az ismert kismackó, valamint Mórocz Adrienn segítségével egy nagyokat mókázzanak a lurkók.

Adrienn ezen az estén Annipanni szerepébe bújik, játékmackójával pedig egy csodálatos utazásra invitál majd minket. Az emberi tulajdonságokkal rendelkező Boribon segítségével ugyanis nemcsak dalra fakad, de mindemellett a zenés produkcióból maguk a nézők is kivehetik majd a részüket.

A koncerten elhangzanak majd ismert dalok és produkciók, mint amilyen például az Annipanni tánca, a Boribon focizik, a Buborékfújó, a Házikó, a Homokvár, A pillangó, az Édes ének és még megannyi más egyéb dalocska, amit az évek során a kedves kis mackóval, illetve kedves kis barátjával azonosítottunk.

Ha már a karácsonyra készülnénk gyermekünk oldalán, érdemes lehet november 19-én ellátogatni Balatonfüredre, ahol a Csupa Virágban kicsiknek és nagyoknak egyaránt lehetőségük nyílik majd részt venni egy különleges workshopon, ahol a gyertyás adventi asztaldísztől kezdve, a fadobozon át bármit készíthetünk majd az ünnepekre.

A kérdéses eseményen alkalmanként legfeljebb 4 fő vehet majd részt, egyszerre maximum 2 órás időtartamig, aminek részeként a szervezők mindenkit a legmagasabb biztonsági előírások betartására kérnek.

FIGYELEM: a rendezvények a koronavírus-járvány miatt meghozott kormányrendelet értelmében elmaradnak!