Október utolsó napjaiban sem maradnak kulturális események nélkül a siófoki programok kedvelői, sőt mi több, a kultúra mellett ismét nagy szerepet kap majd a filozófia és a vallás is, így ha ezekben a témakörökben szeretnénk elfoglaltságot magunknak, most könnyedén megtalálhatjuk a számításainkat.

Mint minden évben, úgy október utolsó napjai idén is a Kálmán Imréről szólnak, melynek jegyében rengeteg változatos programon vagyunk már túl, de lesznek még érdekességek a jövőben is, például most szerdán a Kálmán Imre Emlékházban (Siófok, Kálmán Imre sétány 5.), ahol Benedek István Gábor mutatja be legújabb könyvét.

Az Európai Keringő címet kapott regény érdekessége, hogy az író magáról Kálmán Imréről írta, így autentikus, mai formában ismerkedhetünk meg a legendás operett szerző életével. A könyvbemutatóhoz természetesen egy komplett esemény is tartozik október 30-án, este 18 órakor, melyen a részvétel mindenki számára teljesen ingyenes.

Amennyiben egy a Bibliáról és a zenéről szóló előadás részeseivé válnánk, látogassunk el október 28-án a BRTK Könyvtár felnőtt részlegére délután 17 órakor, ahol tovább folytatódnak majd a Sola Scriptura előadások, melyek évek óta kínálnak teológiai témájú elfoglaltságokat az érdeklődőknek.

A teljesen szabadon látogatható program – fontos tudni, hogy archiválás céljából fotók készülhetnek a résztvevőkről – főszereplője Tóth Judit lesz, aki a Sola Scriptura Teológiai Főiskola oktatójaként Biblia és a zeneművészet című előadásával kívánja összefoglalni és körbejárni a kérdéses témát, ezáltal azt, hogy milyen zenei és zeneművészeti értékek találhatók a Bibliában.

Fresh Start

Év eleji nyugalom

Felhőtlen nyugalom, tökéletes harmónia, keleti kényelem… Az év végi hajrá után töltsön el 3 napot exkluzív környezetben és tapasztalja meg a kikapcsolódás igazi luxusát modern, távol-kelet ihlette szobáinkban! Töltődjön fel a thai masszázs adta pozitív energiáktól és kezdje az új évet testi-lelki harmóniában!

Fresh Start

Év eleji nyugalom

Felhőtlen nyugalom, tökéletes harmónia, keleti kényelem… Az év végi hajrá után töltsön el 3 napot exkluzív környezetben és tapasztalja meg a kikapcsolódás igazi luxusát modern, távol-kelet ihlette szobáinkban! Töltődjön fel a thai masszázs adta pozitív energiáktól és kezdje az új évet testi-lelki harmóniában!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok