Siófoki programok: Everness Nyár-ON online fesztivál

Sajnos a koronavírus-járvány minden korábban beharangozott eseményt fenekestül felforgatott, azonban a szemfülesebb és leleményesebb szervezők igyekeznek, hogy valamilyen formában kárpótolják az érdeklődőket, így a siófoki programok részeként a héten indult volna az Everness Fesztivál, ami helyett most egy online eseményt hoznak tető alá a szervezők.

Ez lesz az Everness Nyár-ON online fesztivál, mely június 17. és június 21. között került volna megrendezésre eredetileg, de a kormány rendelkezései miatt végül nem tudott megvalósulni, a szervezők pedig úgy gondolták, hogy az eredeti időpontban szeretnének egy különleges kapcsolódó élményt adni azoknak, akik már hónapok óta készültek rá.

Nyilván a teljes atmoszférát lehetetlen megteremteni online körülmények között, de a Zoom segítségével (ITT további részletek olvashatók erről) a négy nap során válogatott előadók hiteles prezentációi közül válogathatunk majd magunknak, méghozzá négy alapvető témában, a szakrális, a holisztikus, az intim és a környezettudatosság jegyében.

Ez a négy téma külön-külön kis „falut” is kap majd augusztusban, amikor a későbbi időpontra csúsztatott fesztivált ténylegesen megtartják a szervezők, ahol már lesznek természetesen esti koncertek, sok-sok tánc, elmélyülés, reggeli jógák, miközben természetesen a kerekasztalbeszélgetések és a nagy ölelkezések sem maradhatnak el.

A szervezők jelezték, hogy a csütörtöki és pénteki előadások előre felvett formában kerülnek majd vetítésre, így azokat a hétvégén is vissza tudjuk nézni, azonban a hétvégi bejelentkezések teljes egészében élők, egyszeriek és megismételhetetlenek lesznek, de az online koncertekről sem kell majd lemondanunk.

A négynapos online esemény természetesen teljesen ingyenes, és egyfajta kedvcsináló jelleggel is szolgál azzal kapcsolatban, hogy milyen élmények várnak majd ránk ténylegesen az augusztusi eseményen.