Siófoki programok: Hangszert a kézbe

A siófoki programok részeként is megrendezésre kerül március 5. és március 7. között a Hangszert a kézbe elnevezésű, országos viszonylatban már több nagyvárosból ismert esemény, aminek részeként a látogatók lehetőséget kapnak arra, hogy élőben kipróbálhassák a különféle hangszereket.

Az eseményre a Kálmán Imre Kulturális Központban kerül majd sor, méghozzá teljesen ingyenes keretek között, ezáltal a helyszínre érkezők azonnal bevethetik magukat a zenei játszótérre, ahol valódi hangszeres kiállítás vár rájuk, méghozzá kipróbálható dobbal, ütősökkel, gitárokkal, basszusgitárokkal, billentyűsökkel, valamint egyéb népi és klasszikus hangszerekkel.

A hangszerpark mellett minden nap tematikus programok is várják majd az érkezőket, így csütörtökön Boomwhackers örömzene várja az érkezőket 8:30-tól élő xilofon hangolt csövekkel, és míg 09:45-től a gitározás kapja a főszerepet a klasszikusoktól napjainkig, addig 11 órától Varga Ágnes, InMusic Tréning és Terápia szakmai vezető, ELTE-BGGYK egyetemi tanár előadása vár ránk a zenéről, mint univerzális nyelvről.

A délután folyamán aztán Lombos Márton és Bakonyi Bálint előadása mellett Takács Roland basszusgitáros és Sümeghi Tamás dobos közös bemutatójára kerül sor.

Pénteken reggel 8:30-tól aztán Kékkői Zalán és Rékasi Attila tart majd rendhagyó énekórát, hogy 09:45-től egy időutazás várjon ránk a trombita segítségével, de 11 órakor lesz hangosfilm és zenés színház is, miközben a délután lesz interaktív előadás Ed Sheerantől a Metallicáig bezárólag, valamint az európai népek hangszereiről is kapunk egy átfogó prezentációt.