Siófoki programok: Hogyan nevezzelek? színházi előadás

Március második hetében sem kell messze menniük azoknak, akik a siófoki programok részeként szeretnének megtekinteni egy színvonalas színházi előadást, lévén a Kálmán Imre Kulturális Központban helyet kap a Hogyan nevezzelek? című darab.

A 120 perces, két részletben előadott színdarab március 12-én este 19 órakor kerül megrendezésre, miközben a főbb szerepekben olyan ismert arcokkal találkozhatunk, mint Kálid Artúr, Simon Kornál vagy Verebes Linda, akik egy kellemes, családi és baráti vacsorát festenek le előttünk egy párizsi lakás nappalijával a középpontban.

A történet házigazdája Pierre és Élisabeth, egy tanári házaspár, akik házigazdaként bukkannak fel, de a vacsorán ott van még az asszony luxusingatlanokkal ügynökölő bátyja, azaz Vincent, és várandós felesége, Anne is.

Az elsőre idillinek tűnő családi este mindvégig jó kedély mellett telik, amíg szóba nem kerül Vincent és Anne közös kisbabája, illetve az a problematika, hogy mégis miként szólítják majd az apróságot, merthogy a kiválasztott név bizony komoly feszültséget kelt a társaságon belül, és nyilvánosságra kerül egy titok, amitől váratlanul mindenkinek leesik majd az álla.

Ha kisgyermekes szülők vagyunk, és a színházi előadás előtt szeretnénk jól lefárasztani babánkat, esetleg tanácsra lenne szükségünk a gyereknevelés kapcsán, akkor március 12-én a KIKK-ben ismét megrendezésre kerül délelőtt 10 órakor az Életkezdet – Anyakör, aminek részeként Majoros Noémi, a doTERRA illóolajokról és az egészségmegőrzés régi, illetve új módjáról tart majd előadást nekünk.