Siófoki programok: Ilók és Mihók bábelőadás

A minőségi bábelőadások kedvelőinek legnagyobb örömére a siófoki programok részeként ismét lehetőségük van a kicsiknek és a nagyoknak is arra, hogy egy igazán tartalmas, minőségi programot kapjanak.

Szeptember 25-én, azaz most pénteken 10 órától a Kálmán Imre Kulturális Központ falai között tart bábelőadást a Vaskakas Bábszínház, akik az Ilók és Mihók címre keresztelt darabot tárják majd az érdeklődők szeme elé, méghozzá 45 perc hosszúságban, egyetlen részletben.

A kedves kis előadás főszereplője Mihók, aki feleséget szeretne találni magának, a kiválasztottal kapcsolatban pedig vannak elvárásai, ezáltal szeretné, ha ügyes lenne a ház körüli teendőkben, mindemellett pedig szeressen kötni, de a hangja is úgy csilingeljen, mint a legszebb csengő.

A legfontosbab azért Mihók számára az, hogy legyen családcentrikus, akarjon gyerekeket, mindemellett pedig teljes szívéből szeresse őt. Ennek a sok kritériumnak Ilók felel meg a legtökéletesebben, pláne annak fényében, hogy kölcsönös a köztük dúló szerelem, csakhogy akad egy kis probléma.

Ő nem más, mint Ilók apja, aki nem szeretné, hogy a fiatalok együtt legyenek és szeressék egymást, miközben Mihók anyja mindent elkövet annak érdekében, hogy házasságuk és szerelmük beteljesedjen.

Csakhogy az egész dolog Mihókon és Ilókon múlik, akik nem hagyják annyiban a dolgot, éppen ellenkezőleg, mindent megtesznek azért, hogy egymáséi legyenek, így még a szülői szigorral is hajlamosak szembeszállni, hiszen szerelmük mindennél fontosabb nekik, ebben pedig még támogatásuk is van.