Siófoki programok: indul a 8. Országos Rajzfilmünnep

Idén sem marad el a gyerekek legnagyobb örömére az Országos Rajzfilmünnep, mely a siófoki programok részeként ezúttal már nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre, hogy egy teljes hétvégén át különleges elfoglaltságokkal tudjon szolgálni a legkisebbek számára.

A 8. Országos Rajzfilmünnep idén november 13. és november 15. között kerül megrendezésre a Kálmán Imre Kulturális Központban, ahol azt ünnepelhetik majd az érdeklődők, hogy idén pontosan 70 éve annak, hogy elindult a magyar rajzfilmgyártás, melynek Macskássy Gyula volt az egyik kulcsfigurája.

Ennek köszönhetően a rajzfilmünnepen leginkább az ő életműve és munkássága kapja a kiemelt szerepet, de természetesen ez csak a jéghegy csúcsa lesz, mint ahogyan a pénteki nap, amikor csak egyetlen program várja a KIKK-be látogatókat, az Egy év Hoppifalván 17:30-kor, de ez csak felvezetése lesz a szombatnak és a vasárnapnak.

November 14-én ugyanis reggel 9:30-kor rögtön Bogyó és Babócával indul a reggel, majd jön a Sportlegendák animáció 11 órakor Egérrel, Kárpátival, a Polgár lányokkal és Papp Lacival, míg 13:30-kor klasszikus mesesorozatokkal bővül a felhozatal, így ott lesz Mikrobi, Pityke és A nagy ho-ho-horgász.

Ezt követően 15 órakor animált történelemóra veszi kezdetét olyan ismert magyar csatákkal, mint Mohács, Szigetvár, Pozsony vagy Nándorfehérvár, 17:30-kor az Egy kupac Kufli mozifilmet nézhetik meg az egybegyűltek, 20 órakor pedig zárásként a 40 éve készült az Oscar díjas animáció program várható, melynek részeként Rófusz Ferenccel ünnepelhetünk.

November 15-én, azaz vasárnap aztán állati retróval várják az érdeklődőket a szervezők 9:30-tól, így ott lesz Kukori és kotkoda, a Vízipók csodapók, valamint a Farkk, a macskák réme, majd 11 órakor a Kicsiknek, nagyon! várható Bogyó és Babócával, A kuflikkal és a Dúdolóval.

13:30-tól aztán az MTVA-val nosztalgiázhatunk egyet, melyben Mézga Aladár és Dr. Bubó lesz a segítségünkre, hogy 15 órától a Kecskemét Film legendái, a Magyar népmesék és a Mesék Mátyás Királyról kaphassák a főszerepet, míg a napot 17:30-tól a Mi újság Kuflik? mozifilm zárja.