Siófoki programok: indul a Minimax gyerekhajó

Ha gyermekünket is szeretnénk bevonni a siófoki programok élvezetébe, akkor a családosok legnagyobb örömére egy igazán különleges gyerekprogramot indítottunk a Balaton fővárosában, ahol most hétvégén rajtol első ízben a Minimax gyerekhajó.

A kérdéses program egy igazi különlegességnek tekinthető a Balaton partjának gyermekprogramjai között, hiszen az egész család számára egy különleges és aktív kikapcsolódást nyújt, a gyerekeknek szuper elfoglaltsággal, a szülőknek pedig egy kis sétahajózással. A szervezők úgy alakították ki a programokat, hogy akár az egészen pici babákkal is felülhessenek a szülők, ezáltal külön bébi sarok és játszószőnyeg várja majd az érdeklődőket.

Ezen felül természetesen a nagyobbak élvezhetik majd igazán a hajókázást, akik találkozhatnak kedvenc mesehőseikkel, Pici Cicával és Maci Kutyával, rengeteget ugrándozhatnak, táncolhatnak, animátorok segítségével megannyi társas- és fejlesztő játékban vehetnek részt, színezhetnek, rajzolhatnak, festhetnek, nyereményeket nyerhetnek a tombolán, mindemellett pedig neves fellépők koncertjeit élvezhetik.

Július 14-én 18 óra 15 perckor például a gyerekek körében igencsak nagy népszerűségnek örvendő Iszkiri Zenekar lép színpadra, de az elkövetkezendő hétvégéken a másfél órás programokon olyan fellépők várnak még a kicsikre, mint az Apacuka mini formáció, a Buborék Együttes, a HandaBanda Zenekar vagy a Csurgó Zenekar.

A Minimax gyerekhajó belépőjegy-köteles rendezvény, de garantáltan egy életre szóló élmény lesz kicsiknek és nagyoknak egyaránt, sőt a felnőttek is garantáltan élvezik majd a hajókázást, hiszen a büfé kínálatából fogyasztva élvezhetik a csodálatos balatoni panorámát. A gyerekhajó augusztus 25-ig minden hétvégén várja az érdeklődőket!