Siófoki programok: indul a Balatoni Halfesztivál

Az őszi idő ellenére sem maradnak elfoglaltság, ezen túlmenően pedig igazi fesztiválhangulat nélkül a siófoki programok kedvelői, a város vezetése ugyanis bebizonyítja, hogy nem csak a legmelegebb időszakban lehet felejthetetlen programokat biztosítani a környékre érkezők számára.

Ennek köszönhetően idén immáron hagyományos formában újra megrendezésre kerül a Balatoni Halfesztivál, amelynek 2015. október 9-től október 11-ig, tehát az előttünk álló hétvégén újra Siófok, a magyar tenger fővárosa ad majd helyet.

A Balatoni Halfesztivál koncepcióját már a neve is nagyszerűen hirdeti, ennek megfelelően az eseményen minden a halakról, illetve az ízletes halételekről szól majd.

Az idén már harmadik alkalommal megrendezésre kerülő esemény egy viszonylag új keletű kulturális és gasztronómiai fesztivál, amelynek során az érkezők a legfinomabb balatoni halételeket kóstolhatják meg, hiszen a tematika szempontjából újfent minden a Balatonról, a halról, a halászatról, valamint borvidék lévén természetesen a borászatról szól majd.

Egyetlen balatoni fesztivál sem lehetne teljes a legfinomabb új- és óborok nélkül, így természetesen a kérdéses siófoki fesztiválon is literszám folyik majd a legfinomabb nedű.

A Balatoni Halfesztiválról tudni kell, hogy idén sem csak egy átlagos, hovatovább hagyományos gasztronómiai és kulturális program lesz, hanem ezen túlmenően bepillantást enged többek között a balatoni halászatba is, a modern horgászok tevékenységébe, miközben számtalan tematikus és egyéb kísérőprogram színesíti a felhozatalt.

Lesz például főző- és horgászverseny, folklórhoz köthető fellépések, de nem kell lemondanunk az ismertebb előadók koncertjeiről sem, sőt mi több, a gyermekek számára is várhatók változatos elfoglaltságok.