Szeretnénk az év első napjait rögtön koncertekkel, szórakozással tölteni? Ebben az esetben a siófoki programok részeként most nekünk is lehetőségünk nyílik egy kis kikapcsolódásra, hiszen a városban már január első hetében két olyan eseményre is sor kerül, ami közel sem tekinthető hétköznapinak.
Január 6-án, este 18 órakor például a Kálmán Imre Kulturális Központ falai között kerül megrendezésre Tolcsvay László és Müller Péter Sziámi közös produkciójában az Isten pénze musical, mely egy korábban elmaradt előadás pótlása, így aki megvette tavaly a jegyét, az természetesen most automatikusan részese lehet az eseménynek.
Az Isten pénze musical egy igazán fantasztikus előadás, melyet a bemutató óta minden egyes esetben hatalmas sikerrel, sőt álló vastapssal jutalmazott a közönség. Részeként megtapasztalhatjuk, hogy milyen, amikor ünnepre hív a lét és felkínálja mindenét, miközben fényben ébredhetünk fel és fényben élhetünk meg minden drága napot.
Amennyiben részesei lennénk egy igazán különleges újévi gálakoncertnek, akkor Siófokon ezen is lehetőségünk nyílik részt venni január 7-én este 19 és 21 óra között a Kálmán Imre Kulturális Központ színpadán.
A koncertet a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar prezentálja majd, akik Farkas Pál vezényletével adnak elő néhány örökzöld dallamot, miközben a hallottakat a Sziget Art-tánckar teljesíti ki egy látványos koreográfiával.
Az este során felhangzik Strauss és Kálmán Imre néhány fülbemászó zenéje, de népszerű musicalek és filmek felejthetetlen dallamai szintén a repertoár részét képezik majd.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Négy amatőr színjátszó csoport négy különböző előadással érkezik szeptember 26-án a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe, hogy a siófoki programok részeként azok is megtalálják majd a számításaikat, akik szeretik a [...]
Ha szeretjük a kortárs irodalmat és szívesen olvasunk olyan könyveket, amelyek mondhatni tabudöntögetésről szólnak, akkor szeptember 23-án, azaz most szerdán 17 órakor a siófoki programok részeként látogassunk el a BRTK [...]
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]