Siófoki programok: Izeg-mozog előadás a Vaskakas Bábszínház jóvoltából

Február első hetében sem kell majd unatkozniuk a legkisebbeknek abban az esetben, ha a siófoki programok részeként szeretnének megfelelő elfoglaltságot találni maguknak, hiszen egyedül, vagy szülői társaságban egyaránt rengeteg változatos érdekesség közül lehet válogatni a Balaton fővárosában.

Február 7-én, azaz pénteken délután 10 órakor például ismét ellátogat a városba a Vaskakas Bábszínház, akik Izeg-mozog címmel egy kifejezetten a legkisebbeknek, a három év alattiaknak szóló előadást hoznak a Kálmán Imre Kulturális Központba délelőtt 10 órától.

A kérdéses előadás részeként minden szóba kerül majd, ami csak érdekelheti a legkisebbeket. A különféle hangokkal, zajokkal, ízekkel, szagokkal, fényekkel, színekkel, formákkal, felületekkel, tárgyakkal, gépekkel és élőlényekkel ismerkedhetnek majd meg, de ez még nem minden!

Lehetőségük lesz feküdni, tapogatni, kúszni-mászni, tipegni, futni, ugrálni, forogni, miközben a legalapvetőbb dolgok sem hiányoznak majd a sorból, mint amilyen az alvás, az evés, az ivás vagy éppen a tanulás, legyen szó akár a járás, akár a beszéd tudományáról. Itt minden készségük fejlődhet majd a piciknek!

Természetesen február első hetében sem maradunk hordozós klub nélkül, így a Kálmán Imre Kulturális Központban február 4-én délelőtt 9:30 és 11:30 között folytatódik az Életkezdet, méghozzá szokásosan Kapitányné Fuksz Rita vezetésével, akihez ezúttal Majoros Noémi látogat majd el vendégként.

Segítségével megismerkedhetünk a doTERRA névre keresztelt új típusú egészségmegőrző módszerrel, ezáltal aki nyitott az új és szelídebb gyógymódok felé, és fontos számára kisbabája, illetve saját egészsége is, az most ismét fontos válaszokra lelhet.