Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

Egyenesen zseniális formában próbálja meg átvészelni a jelenlegi járványhelyzetet a Kálmán Imre Emlékház, akik a siófoki programok részeként igyekeznek legalább digitális formában elfoglaltságot nyújtani az embereknek addig, amíg vissza nem áll minden a rendes kerékvágásba.
Merthogy erre már nem kell sokáig várni, addig azonban érdemes lehet május 16-án, azaz most szombaton délelőtt 10 és 11 óra között csatlakozni a Kálmán Imre Emlékház hivatalos honlapján keresztül megrendezett virtuális eseményre, mely a Közösségek Hete részeként valósulhat meg.
Ez a különleges esemény egyfajta bemelegítésnek nevezhető abban a tekintetben, hogy az emberek ne feledkezzenek meg róla, milyen nagyszerű elfoglaltságok várják őket a Balaton fővárosában, amit mi sem bizonyít jobban más, mint ez a Karanténkonyha Kálmán Imre módra névre keresztelt esemény.
Ennek részeként az emlékházi dolgozók élőben streamelve, a karanténkonyha alapötletét felhasználva elevenítik majd fel Kálmán Imre, a magyar operett egyik királyának fénykorát, méghozzá azzal, hogy elkészítik a híres zeneszerző kedvenc ételét, mely nem volt más, mint a káposztás kocka.
Az Emlékház közösségi oldalán keresztül követhető nyilvános főzés során ráadásul nemcsak ennek a finomságnak a receptjét sajátíthatjuk majd el, hanem a dolgozók közbenjárásával rengeteg érdekességet is megtudhatunk a zeneszerző egykori magánéletéről.
Ha megjött a kedvünk a főzéshez, szintén szombaton, egész napon át Bogrács és Fakanál Jótékonysági Főzőverseny lesz Veszprémben a helyi hátrányos helyzetű fiatalokért tevékenykedő egyesület szervezésében, akik hagyományteremtő jelleggel szeretnék tető alá hozni ezt az eseményt.
Mindezt a legszigorúbb biztonsági előírások társaságában, kellemes kikapcsolódási és szórakozási lehetőségként, miközben az innen származó bevételt teljes egészében a veszprémi hátrányos helyzetű fiatalok támogatására szeretnék majd fordítani.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]


