Programok Siófok közelében: a kőröshegyi Széchenyi-kastély

Kőröshegy ideális helyszín azok számára, akik a siófoki programok pörgése után szeretnének autentikus falusi környezetben, igazi zöldövezetben ellazulni egy kicsit, és ezen felül még megtekinteni néhány különleges történelmi emléket.

Kőröshegy közelében az egyik legismertebb látnivaló az immáron eredeti állapotába visszaállított kétszintes Széchenyi-kastély, ami egykoron Széchenyi Zsigmond vadászkastélya volt, de a 14. században vendégfogadóként működött, és fogadta az egykori római útról érkező utazókat, fuvarozókat és vándorokat.

Az egészen a Balaton partjáig nyúló birtokot 1677-ben kapta meg a Széchenyi család a török elleni harcban nyújtott kiemelkedő érdemeiért, és ide építette a kastélyt 1780 körül gróf Széchenyi Lajos, méghozzá egyetemes, késő barokk stílusban. Széchenyi Zsigmond 1923-tól kezdve nyolc éven át lakott ebben a kastélyban, és három Afrika expedíciót tervezett meg innen, sőt ebben az épületben írta meg első és egyben legsikeresebb művét is első afrikai vadászexpedíciójából Csui címmel.

A kastélyt Zsigmond testvére fiának, gróf Széchenyi Gyulának adományozta nászajándékként, mikor elvette az Eszterházy család egyik herceglányát. A birtok nagy részét ekkor parknak rendezték be, de halastavat is készítettek hozzá. A második világháborúban – sok más főúri kastéllyal egyetemben – az épületet államosították, így öt lakást, valamint a közeli Termelőszövetkezet irodáit alakították ki benne, és mivel a tulajdonosok nem törődtek a karbantartással, az épület lassacskán romossá vált.

A pusztítás egészen a közelmúltig tovább folytatódott – ismeretlen tettesek még a park néhány ritka fáját is kivágták –, de miután az épület magánkézbe került, az új tulajdonos elhatározta, hogy Széchenyi Zsigmond emlékének tisztelegve visszaállítja eredeti formájába az egykori kastélyt.