Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

A szokásoknak megfelelően idén sem kell nélkülözniük a változatos eseményeket azoknak, akik március 15-én, azaz nemzeti ünnepünkön a siófoki programok által szeretnének kikapcsolódni, sőt mi több, a kapcsolódó események már március 14-től, szerdától várják az érdeklődőket.
Ennek megfelelően március 14-én délután 14 és 18 óra között Levendula Játszóház és Alkotóműhely várja az érdeklődőket Legyünk bátor jó vitézek címmel, ezáltal a kicsiknek és nagyoknak lehetőségük lesz címert festeni, lovacskát készíteni és keszkenőt hímezni.
Délután 16 órától aztán a Lóca Együttes ad Lovon járok… címmel interaktív gyermekműsort, 17 órakor pedig a Tárkány művek szórakoztatja a legkisebbeket, először egy Huszár gyerek című gyermekkoncerttel, majd egy Gyertek magyar fiúk, kik egyszerre születtünk! című interaktív előadással.
Március 15-én, azaz csütörtökön aztán már délelőtt fél 10-kor indulnak a programok, így először a Siófoki Férfi Dalkör ad ünnepi koncertet, majd 10 órakor dr. Lengyel Róbert polgármester tart beszédet, amit a Balaton Táncegyüttes kapcsolódó ünnepi műsora követ. 11 órakor aztán koszorúzás lesz a Március 15. parkban (a Siófoki Férfi Dalkör közbenjárásával), miközben 10 és 18 óra között ismét Levendula Játszóház és Alkotóműhely várja a legkisebbeket.
A gyerekek itt készíthetnek lovacskát, huszárcsákót, papírkardot, de részt vehetnek különféle célba lövő játékokon, kardozhatnak és megismerhetik János vitéz történetét is. Délután 17 órakor aztán a Kákics zenekar lép színpadra, akik egy 1848-as megemlékező műsorral készülnek, hogy 18:45-kor fáklyás felvonulás indulhasson a helyi katolikus templomtól.
Az ünnepség zárására 19 órakor kerül majd sor, amikor Görgey Artúr születésének 200. évfordulója és a szabadságharc 170. évfordulója alkalmából egy különleges lézershow-t tekinthetnek meg az érdeklődők.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]


