Siófoki programok: Mi újság Szomszédok? – beszélgetés Nemcsák Károllyal

Noha a Teátrum Kávéházat a legtöbbször Németh Gábor és a Nosztalgia kávéházzal azonosítjuk, azonban bizonyos időközönként más elfoglaltsággal is találkozhatunk a kérdéses helyszínen, a siófoki programok részeként például ezen a héten a legendás magyar TV-sorozat, a Szomszédok előtt tiszteleghetünk.

Október 24-én ugyanis a Kálmán Imre Kulturális Központ részeként megtalálható kávéház fogadja majd Nemcsák Károlyt, aki a Szomszédokban Vágási Feriként volt ismert, a Mi újság, Szomszédok? című beszélgetős estén pedig erről az időszakáról beszélget majd nagyobb közönség előtt.

Mindebben Sáfár Mónika, a Jászai Mari-díjas színművész lesz a beszélgetőtársa, aki ezúttal nem a kérdéseket kapja, hanem a kérdéseket adja majd Nemcsák Károlynak, méghozzá legnagyobb mértékben a Szomszédok kapcsán, hiszen a kérdéses teleregény hosszú-hosszú éveken keresztül sokunk számára jelentett meghatározó élményt.

A 13 évig futó magyar sorozatra még ma is rengetegen nosztalgiával gondolnak vissza, hiszen gyakorlatilag szünet nélkül, kéthetente találkozhattunk olyan karakterekkel, akik egy életre beleégtek az emlékeinkbe.

Legyen szó Vágási Feriről, Jankáról, Juditkáról, Almáról, Etusról, Gábor Gáborról vagy Szelényi Jánosról, életük és történetük a mindennapjaink részért képezte. Adja magát azonban a kérdés! Mi lett velük a sorozatot követően? Hol vannak és mit csinálnak most?

Közülük sajnos sokan már nincsenek az élők sorában, az égi színpadon játszanak, azonban rengeteg színész és színésznő használta ugródeszkaként a Szomszédokat, és futott be utána szép karriert. Ha pontosabban is szeretnénk végig követni néhányuk életútját, ez az este tökéletes alternatíva lesz hozzá!