Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

A kialakult járványhelyzet miatt a siófoki programok szervezői is igyekeznek a jelenlegi állapotokhoz igazodni azért, hogy a helyiek, illetve a várost kedvelő turisták ne maradhassanak elfoglaltság nélkül, így az Ahimsza Jógaközpont most online jófafoglalkozást hirdetett kifejezetten nagybabás szülők számára.
A kérdéses program január 5-én, kedden délelőtt 9 órától kezdődik, és nagyjából 50 percen keresztül várja az érdeklődőket, méghozzá Tarczali Tünde jógaoktató közbenjárásával, aki kifejezetten a babás és kisgyermekes anyukákat várja erre a foglalkozásra, azok közül is leginkább azokat, akik szeretnének tenni valami saját maguk és babájuk testi, lelki, szellemi jólétéért.
A jóga egyik sajátossága ugyanis, hogy mindhárom oldalról ápolja az embert, hiszen megmozgat, felfrissít és fiatallá tesz kívül-belül egyaránt, és bár az online órán csak közvetetten, de így is lehetőségünk nyílik majd megismerkedni hasonló gondolkodású és beállítottságú anyukákkal.
A foglalkozás leginkább azoknak az anyukáknak szól most, akik legalább 10 hónapos, vagy annál idősebb gyermekekkel rendelkeznek. A foglalkozás minden esetben egy alapos átmozgatással indul, aminek részeként a gerinc és a hát egészsége kerül az előtérbe, majd következik az általános erősítés annak érdekében, hogy a kismamák újra formába lendülhessenek a várandóság után.
Az óra egyik különlegessége azonban, hogy direkt baba-mama gyakorlatok is megtalálhatók benne, ami segíti erősíteni a kötődést, fejleszteni az önbizalmat, nem utolsó sorban pedig mindkét felet jókedvre derítik.
A foglalkozásra Zoom-on keresztül kerül sor, a hozzáférést pedig az Együtt jógázunk babás jóga csoport berkein belül kaphatjuk meg, de az érdeklődők részéről fontos, hogy az óra előtt legalább egy nappal felvegyék a kapcsolatot a Facebookon Tarczali Tünde okleveles jógaoktatóval.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]


