Siófoki programok: Nosztalgia kávéház és Apáti Dixieland Band koncert

Egy percig sem kell aggódniuk a siófoki programok kedvelőinek azért, hogy nem találnak maguknak elfoglaltságot február első hetében a városban, lévén két olyan zeneközpontú esemény is várja az embereket a Balaton fővárosában, ami garantáltan kielégíti majd ezirányú vágyaikat.

Elsőként például február 7-én lesz érdemes elővenni a táncoló fekete lakkcipőket, méghozzá szó szerint is, hiszen ezen a csodálatos szerdai napon a Kálmán Imre Kulturális Központban megtalálható Teátrum kávéházban újfent Nosztalgia kávéházat szervez Németh Gábor.

A szerda este 17 és 19 óra között tartandó eseményen egy vidám nosztalgia várja az egykori slágerek kedvelőit, ezáltal főként a rendszerváltás előtti nagy slágerek, régi zenék és operettek kedvelőit, melyeket meghitt és felhőtlen hangulatban idézhetnek fel az érdeklődők. Az este folyamán kellemes emlékek, halhatatlan melódiák és remek társaság várja az érkezőket, akik egy finom kávé vagy valami más ízletes ital mellett hallgathatják gyermekkoruk vagy fiatalkoruk legszebb dallamait, sőt mi több, a bátrabbak bátran énekelhetnek és táncolhatnak is az örökzöldekre.

Amennyiben inkább célirányosan a jazz és a komolyzenei műfaj felé orientálódnánk, abban az esetben érdemes lehet február 9-én, azaz most pénteken is kimozdulni egy kicsit, kévén a Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal házasságkötő termében Zenél a város címmel újabb előadás várja a klasszikus- és komolyzenei koncertsorozat iránt érdeklődőket.

Pénteken este 18:30-tól ugyanis az Apáti Dixieland Band tart egy tradicionális jazz klubot a zenerajongóknak, így a stílus kedvelői garantáltan egy maradandó élménnyel gazdagodhatnak, sőt mi több, a lágy dallamok hallgatása közben mindenki megtekintheti Gyöngyösi Cecília ideiglenes és rögtönzött kiállítását.