Siófoki programok: október végéig kínál programokat a Nyitott Balaton

Új programsorozat indul útnak a magyar tengerhez kapcsolódóan, így a Nyitott Balaton névre keresztelt eseményfolyam egészen október közepéig szolgáltat izgalmakat azok számára, akik a közelben élnek vagy pihennek éppen. Sőt mi több, a Nyitott Balaton részeként természetesen a siófoki programok is reflektorfénybe kerülhetnek!

Az egész régiót átfogó akcióval a szervezők célja az, hogy a Balaton régiója ne csak a nyári időszakban, azaz a fürdőzésre is alkalmas főszezonban várja sok-sok mellékes elfoglaltsággal az ide érkezőket, hanem tavasszal és ősszel is olyan kínálatot garantáljon, amiért érdemes lehet az embereknek ellátogatniuk a tóhoz.

Legyen szó egyszerű kerékpáros vagy gyalogos túrákról, nordic walkingról, vízi sportokról, borkóstolókról, gasztronómiai fesztiválokról, koncertekről vagy éppen gyermekprogramokról, a Nyitott Balaton minden téren áll az emberek rendelkezésére.

A siófoki programok részeként például szeptember 23-án rögtön indul a Nyitott templomok fesztiválja a Balaton fővárosának közelében megtalálható Balatonkilitiben, a helyi református templomban, majd a következő héten, szeptember 28-án rögtön két különleges esemény is vár az érkezőkre, így szeptember 28-án délután 14:30-kor biciklitúra indul Balatonvilágosra, 17 órától pedig Intarzia – Egy elfelejtett művészet címmel kiállítás-megnyitó lesz a Kálmán Imre Kulturális Központ emeleti galériájában.

Szeptember 29-én aztán a BRTK Könyvtárba érkezik a Vándorló Népmesék a Balaton körül előadás, míg aznap és másnap is várja az érdeklődőket a Népmesék Éjszakája előadássorozat, és míg szeptember 30-án délelőtt Gryllus Vilmos előadása lesz megtekinthető a Kálmán Imre Kulturális Központ színháztermében, addig ugyanezen a napon tartják XI. Kiliti szüreti felvonulást és bált is.

Ezt követően október 6-tól indul a Siófoki Halfesztivál, október 15-én pedig idén is megrendezik a a III. Tökös Futást Siófokon.