Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

Mivel a nyár fővárosáról van szó, ezért nem meglepő módon július utolsó hetében is az önfeledt szórakozást preferálják a siófoki programok, melyek részeként ezúttal a legnagyobb magyar slágereket idézhetik majd fel az érdeklődők.
Július 31-én, azaz most pénteken este 21 órakor ugyanis a SzínParton egy sor ismert magyar énekes és énekesnő hallatja a hangját egy hatalmas előadás részeként, melyen olyan előadóket tekinthetünk meg, mint Szulák Andrea, Gallusz Niki és Csonka András.
A kérdéses trió ráadásul minőségi zenei alapra énekel majd rá, hiszen az előadást Molnár György és koncertzenekara kíséri, és lehet imádkozni a jó időért, hiszen a szervezők nem jelöltek ki hozzá esőnapot, így rossz idő esetén a Siófoki Szabadtéri Színpadra tervezett koncert elmarad.
Ha egy féktelen partira vágynál a Balatonon, méghozzá szó szerint a vízen, egy kis késéssel ugyan, de idén is elindultak a siófoki kikötőből a Bulihajók, és ha nem lesznek szigorítások, akkor augusztus végéig folyamatosak maradnak a partik, melyek részeként szakíthatunk az unalmas diszkókkal és szórakozóhelyekkel.
Ennek megfelelően lehetőségünk nyílik a Balaton kellős közepén bulizni és táncolni egy nagyot, méghozzá igazi DJ-vel, hatalmas hangerővel, fényekkel, valamint mai és retro slágerekkel egyaránt.
A Bulihajó Siófokról most pénteken és szombaton is elindul, tehát július 31-én és augusztus 1-jén egyaránt kezdődhet a móka este 21 órai kezdettel, egy-egy túra során 2 órás időintervallummal, a jelenleg hatályos jogszabályoknak megfelelő előírások, szájmaszkok és egyebek betartásával.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]