Siófoki programok: őszi élményfestés kezdőknek és haladóknak

Ha szeretnénk valami maradandót alkotni, egy kicsit átadni magunkat a művészeteknek ezeken a szomorkás őszi napokon, amikor mindenki szeret visszavonulni egy kicsikét, akkor érdemes részt vennünk a siófoki programok részeként a FessVelem.com szervezésében megvalósuló őszi élményfestésen.

Az esemény október 24-én, azaz most szombaton kerül megrendezésre délután 14 és 17 óra között a siófoki Hexa Caféban, ahol minden érdeklődőnek lehetősége nyílik majd arra, hogy a szűkös időintervallum ellenére is elkészíthessen egy csodálatos őszi festményt, amibe akár még úgy is belevághatunk, hogy korábban soha nem fogtunk ecsetet a kezünkbe.

Hogy mindez megvalósulhasson, nem lesz szükségünk másra, mint az elszántságunkra, ezáltal ha mindig is kacérkodtunk azzal, hogy festünk egy képet, és szeretnénk ezt úgy kipróbálni, hogy a sikerélmény egyenesen garantált lesz, a biztonságos és vezető közeg pedig szintén biztosított, így a csalódást garantáltan kizárhatjuk majd.

Az őszi tájat fehér vászonra, akril festékkel, egy vadonatúj technika segítségével valósíthatjuk majd meg, miközben a 3 órás élményfestés során minden adott lesz ahhoz, hogy mi csak megjelenjünk a helyszínen, leüljünk a helyünkre és megismerjük a festés örömeit.

A workshop természetesen díjköteles, maximum 10 fő vehet részt rajta és fontos lesz legalább 10 perccel a kezdés előtt megjelenni a helyszínen, ahol nemcsak a festéshez, az alkotáshoz szükséges eszközöket biztosítják számunkra, de mindemellett a jó hangulat szintén garantált lesz, sőt azok sem csalódnak majd az eseményben, akik pluszban még egy jót ennének is.