Siófoki programok: a Pannon Várszínház előadása a KIKK-ben

Noha saját színházi társulattal a Balaton fővárosa egyelőre nem rendelkezik, ez azonban szerencsére korántsem jelenti azt, hogy a siófoki programok kedvelőinek le kellene mondaniuk a változatos színházi előadásokról, amit mi sem bizonyít jobban más, mint egy közelgő esemény, amelynek keretein belül a lakók testközelből tapasztalhatják meg a színház élményét.

2016. január 6-án ugyanis Szépek szépe címmel ellátva egy rendkívül sajátos és emlékezetes előadást ad a Pannon Várszínház társulata, akik a Kálmán Imre Kulturális Központban mutatják be Heltai Jenő költői szépséggel ellátott, rengeteg humorral és természetesen szeretettel átitatott mesejátékát.

hamupipoke

A Szépek szépe című mű érdekessége, hogy a klasszikus Hamupipőke-történet a hagyományok tiszteletét maximálisan tiszteletben tartó feldolgozását takarja, amely sajátos, mondhatni magyaros stílusjegyek társaságában tálalja elénk ezt a legendás eseményt.

A sztoriban rengeteg ármány és gonoszság mellett egy mindenki által hamar megszerethető főhősnő küzd azért, hogy újra önmaga lehessen, hogy visszaszerezze szerelmét, és ezzel példát mutasson az emberek számára a kitartásból, a lélek erejéből és a huncut okosságokból. Hogy a Szépek szépe még magyarossá tegye Hamupipőke legendás történetét, a rendkívül tanulságos és egyben ízes dialógusokat, valamint izgalmas helyzeteket Rossa László, erősen népzenei hatásokat felvonultató muzsikája teszi még kifejezőbbé, és könnyebben átélhetővé.

Az előadásra a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ színháztermében kerül sor 2016. január 6-án, délután 15 órától.