Siófoki programok: régészeti előadás és komolyzenei koncert

Április utolsó hetében sem kell unatkozniuk azoknak, akik a siófoki programok keretein belül szeretnének változatos elfoglaltságot találni maguknak, lévén az előttünk álló napok mindegyikén különlegességek egész sora várja az érdeklődőket.

Április 26-án, azaz most csütörtökön este 18 órakor ugyanis a Siófok, Fő tér 2/A. szám alatt megtalálható BRTK könyvtárban egy különleges régészeti előadásra kerül majd sor Antal Miklós prezentálásában, aki vetítéssel egybekötve mesél az érdeklődőknek egy 2015-ben folytatott kutatásáról. Az ismert magyar őstörténeti szakember az oroszországi Urál vidéken tett felfedezéseit osztja meg az egybegyűltekkel, méghozzá a Magyar és az Orosz Tudományos Akadémia, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közreműködésében.

Tovább folytatódik Siófokon a jól ismert Zenél a város komolyzenei koncertsorozat is, aminek részeként a Fő tér 1-es szám alatt megtalálható Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal házasságkötő termében kell megjelenniük az érdeklődőknek április 27-én, azaz most pénteken 18 órakor.

A helyszínen egy Tradicionális Jazz Klubon vehetnek részt az érdeklődők, méghozzá az Apáti Dixieland Band közbenjárásával, akik egy változatos koncerttel igyekeznek felvidítani az érdeklődőket családias hangulatban, egy kapcsolódó ideiglenes kiállítással, melyet siófoki alkotók műveiből állítottak össze a szervezők.

A teljesen ingyenesen, kortól és nemtől függetlenül látogatható rendezvényen így az Apáti Dixieland Band prezentálásában a legnagyobb jazz slágerekre csodálhatunk meg néhány elragadó művészeti alkotást, túlnyomórészt festményeket és rajzolt munkákat.