Siófoki programok: Soma Mamagésa előadása

A siófoki programok részeként már korábban is számtalan magyar híresség látogatott el a Balaton fővárosba annak érdekében, hogy fellépéseikkel, előadásaikkal vagy csak szimpla megjelenésükkel kápráztassák el a környéken nyaralókat, vagy az éppen itt élőket, és nem lesz ez másként február utolsó hetében sem.

A Balatoni Népfőiskola Sorozat részeként ugyanis február 27-én, azaz most szerdán este 18 órakor a Kálmán Imre Kulturális Központ színháztermébe érkezik Soma Mamagésa, az ismert televíziós személyiség, aki egy Hogyan ne sárkányosodjunk el? címre keresztelt előadással kedveskedik az érdeklődők számára. A már címével is egészen beszédes, kötetlen és laza hangulatú előadás egyik legfontosabb kérdése, hogy valóban minden nő potenciális házisárkány-e, vagy vannak, akik azért képesek átlendíteni ezen az állapoton magukat és saját kapcsolatukat. Soma előadása megpróbál rávilágítani minket arra, hogy időben felismerjük a különféle tüneteket, és hogy időben felléphessünk egy kapcsolat ellaposodása ellen, még azelőtt, hogy házisárkánnyá válnánk. A legnagyobb kérdés azonban mégis inkább az: tényleg illúziók kellenek ahhoz, hogy egy következő szintre tudjunk lépni?

Soma Mamagése gondolatébresztő előadása mellett február 26-án, azaz most kedden délután 17 órakor érdemes lehet felkeresni a BRTK Könyvtár felnőtt részlegét is, ahol a Sola Scriptura előadássorozat részeként egy újabb Biblia témájú szellemi pótlék várja az érdeklődőket. A kérdéses időpontban Soós Attila Biblia-oktató, valamint a Nyitott Szemmel című vallási magazin főszerkesztője érkezik a könyvtárba, hogy Fogolyból államférfi? címmel Dániel küzdelmes útjáról beszéljen két egymást követő világbirodalomban.