Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

Amennyiben a karácsonyi időszakban sikerült egy kicsit túllőnünk a célon, és túlettük magunkat, felcsúszott néhány extra kiló, netán szeretnénk mozogni egy kicsit, mert attól úgy érezzük majd, hogy jobban leszünk, akkor a siófoki programok részeként erre is lehetőségünk lesz.
Méghozzá az év utolsó napján, lévén a Balaton fővárosában 29 éves hagyománynak tekinthető a Pezsgőfutás névre keresztelt program, aminek részeként a versenyzők minden évben egy-egy méterrel többet futnak, vagyis idén már 2020 métert kell teljesíteniük az indulóknak.
Az esemény közvetlenül az esti nagy szilveszteri parti előtt kerül megrendezésre a siófoki Fő téren, ahol december 31-én, azaz kedden reggel 9 óra 15 perckor indul majd a nevezés, amire több mint egy teljes órájuk lesz majd a versenyzőknek, akik több korcsoportban indulhatnak.
Elsőként 10:15-kor az óvodás futás indul útnak, ahol minden egyes induló óvodás éremben részesül, a valódi pezsgőfutás azonban 10:30-kor indul el, az egészet pedig Gyarmati Ariel és Kocsis György rallyversenyzők autója vezeti majd fel.
A rendezvényen való részvétel teljesen ingyenes, a futás után pedig hat korosztályban vehetnek át díjat az érkezők, az első száz befutó pedig BÚÉK Siófok pólót kap ajándékba, de garantáltan mindenki ihat majd egy-egy csésze teát és forralt bort a célba érést követően.
Amennyiben a futás nem volt elegendő, természetesen szilveszter napján, sőt az újév első napjain is várja majd az érkezőket a siófoki Hajóállomáson létesített jégkorcsolya pálya, ahol saját korcsolyával, de akár a helyszínen bérelt lábbelivel is jégre állhatunk majd, méghozzá a tavalyihoz mérten sokkal különlegesebb pályával a középpontban.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]


