Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

A korábbi hónapok lezárásai és megszorításai után ismét a fergeteges koncertek kapják a főszerepet a nyár fővárosában, így a siófoki programok részeként augusztus közepén több nagyszerű élő fellépést is élvezhetnek majd az érdeklődők.
Augusztus 12-én, csütörtökön este 19 órai kezdettel például László Attila és zenekara áll majd a Kálmán Imre Kulturális Központ belső udvarának színpadjára, ahol a Belvárosi Zenei Estek aznapi sztárfellépőjeként köszönthetjük majd az énekest.
Aki nem tudná, László Attila korábban egy tehetségkutató részeként hívta fel magára a figyelmet korabeli hazai beat és rockzenekarok dalainak átdolgozásával, majd a tavalyi év karanténidőszakában úgy döntött, hogy itt az ideje újabb szintre lépni, amivel megalapította saját zenekarát.
Ehhez fiatal, de képzett zenészeket állított maga mellé annak érdekében, hogy eleget tehessen az élőzenekaros koncertekre történő meghívásoknak is, melyeken nemcsak korabeli ismert örökzöldek feldolgozásait, hanem természetesen saját dalait egyaránt előadja.
Tavasszal ugyanis újabb mérföldkövet ért el László Attila karrierje, Indulnom kell címmel ugyanis megjelent első nagylemeze, melyről szintén hallhatók lesznek dalok élőben.
Akinek inkább a keményebb műfajok felé húz a szíve, és nem ismeretlenek előtte olyan nevek, mint a Motörhead, az jobb, ha inkább augusztus 13-án a siófoki Plázs színpadát választja, lévén itt ad majd nagy koncertet Magyarország egyik legismertebb rockzenekara, a Tankcsapda.
Az este 19 órakor induló eseményen a zenekar a Liliput Hollywood című legutóbbi nagylemezét promotálja még, aminek részeként leginkább erről hallhatnak dalokat az érdeklődők, de természetesen a banda nagy slágerei sem maradnak ki a sorból.
Mindkét esemény látogatása az aktuális kormányrendelet értelmében védettségi igazolványhoz kötött!
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]
Szeptember 12-én ismét megtelik élettel a veszprémi Martinovics tér, ahová a siófoki programok kedvelőit is szeretettel várják 15 és 21 óra között, mert a Dózsavárosi Nyárbúcsúztató részeként egész délután változatos [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]


