Programok Siófok közelében: A tihanyi vár és a néprajzi műemlékek

Tihany a Balaton egyik legszebb és legrégebb óta lakott része, ahol nem csak a siófoki programok kedvelőinek érdemes ellátogatniuk, hanem azoknak is, akik imádják a történelmi emlékeket, illetve a jellegzetes balatoni hangulatot.

Kevesen tudják, de Tihany egykoron várral, sőt mi több, egy komplett erőddel is rendelkezett, ami a tihanyi dombon állt, és amit még a törökök sem tudtak elfoglalni. Sajnos az erőd az évszázadok során szinte a földdel vált egyenlővé, de maradványai mind a mai napig láthatók, és a legtöbb turistaútvonal érinti is az egykori óriási várat, ezáltal a Lóczy-tanösvényen haladva több helyen is belebotolhatunk a maradványokba.

Ha valaki Tihanynak csak a történelmi emlékeire kíváncsi, van egy külön erre kiélezett túraútvonal is, amelynek során a Barátlakások, az Apáti templomrom és az Újlaki templomrom érintésével járhatjuk körbe a település egykori nevezetességeit.

Tihany természetesen rengeteg néprajzi műemlékkel is rendelkezik, amihez az apátság altemploma mellett a valamikori apátsági pince és présház épületegyüttese is hozzátartozik. Ezen kívül nagyot kirándulhatunk néprajzi emlékek után az Óvár-hegyre is, a földsáncrendszerhez, ami a középkorban remetetelep volt.

Ha mindent egy helyen szeretnénk megismerni, illetve megtudni a település múltjáról, érdemes felkeresni a Szabadtéri Néprajzi Múzeumot, a skanzent, illetve a Kálvária-hegyen elhelyezkedő tihanyi kálváriát is.

A helység legnagyobb műemléke ugyanakkor a mindenki által ismert Tihanyi Apátság, ahol I. András királyunk sírhelyét is megcsodálhatjuk, de érdemes meglátogatni az itt található kéttornyú templomot is, ami nem csak Tihany, hanem hazánk egyik jellegzetességévé is vált a múltban.