Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

Egy igazán különleges koncertélményt kaphatnak azok, akik november 20-án, pénteken este 19 órakor ellátogatnak a Kálmán Imre Kulturális Központ színháztermébe, ahol a siófoki programok részeként egy legendás zenekar lép majd színpadra, illetve csap a húrok közé.
Ez lesz a legendás Triász együttes, mely Kálmán György, Jankai Béla és Sipos Péter kooperációjából jött létre, Elveszett dalok című programjuk részeként pedig a háromtagú zenekar egy igazi best of programmal készül majd, hogy egy csokorba gyűjtve, élőben tolmácsolhassák az érdeklődőknek az igazi rockzenét.
A trióból a legtöbben alighanem Sipos Peti nevét ismerik, aki énekesként leginkább az Irigy Hónaljmirigy soraiból érkezett, de két társa is igazi régi motoros a magyar szintéren. Kálmán György énekes például a Dinamitban, a Pandorában és a Dirty Dance-ben is játszott, míg Jankai Béla billentyűs megfordult a Dinamit mellett a Prognózisban, a Boxerben és az Omegában is.
Nem csoda, hogy ez a különleges triumvirátus egy olyan programot állított össze, aminek részeként mindenki megtalálhatja a szívének legkedvesebb slágereket abban az esetben, ha a hetvenes, a nyolcvanas vagy a kilencvenes években már aktív zenehallgató volt.
A Triász ugyanis ezeknek a korszakoknak a legnagyobb rockdalait adja majd elő, azonban közel sem csak a média, a rádiók által unalomig ismert slágereket, hanem olyanokat is, melyek csak a rajongók között váltak valódi örökzöldekké.
FIGYELEM: a rendezvény a koronavírus-járvány miatt meghozott kormányrendelet értelmében elmarad!
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]


