Siófoki programok: ünnepi szentmise boráldással és néphagyománnyal

A karácsony az ország minden pontján a szeretetről, az Istenhez való viszonyunk felmelegítéséről szól, így sokkal gyakrabban mennek ilyenkor templomba az emberek, mint máskor, és amennyiben a siófoki programok részeként szeretnénk részt venni egy ünnepi szentmisén, arra is lehetőségünk lesz.

December 27-én 18 óra magasságában ugyanis boráldással egybekötött ünnepi szentmise várható a siófoki Sarlós Boldogasszony templomban, aminek részeként Szent János áldására, valamint az újbormegszentelésére kerülhet majd sor.

A templomba mindenkit sok szeretettel várnak, akik az egyháztól és Istentől szeretnének áldást kérni akár sajátkészítésű házi-, akár a boltban vásárolt, de az ő tulajdonukban lévő palackos borukra.

A szentmisén ugyanis minden hozott bor megszentelésre kerül majd, amennyiben a hívők és az érkezők a palackokat elhelyezik az oltár előtti kis asztalkán, ahonnan a szentelést követően, a szentmise végén visszavehetők lesznek.

A szervezők felidézték a kapcsolódó néphagyományt is a borszentelés kapcsán, így megtudtuk, hogy amióta a bor létezik, azóta a lélek italának tartja az emberiség, és a magyar hagyományok szerint Szent János napja a bor megáldásának legjobb ideje.

Egykoron minden család bort vitt ilyenkor a templomba, hogy a főoltár jobb oldalán elhelyezett kis asztalkán elhelyezve a pap áldást kérjen rá, mert a szentelt bornak emberfeletti, csodás erőt tulajdonítottak.

Az ilyen bor ugyanis képes a néphit szerint gyógyítani az embert és az állatot egyaránt, sőt mi több, a boros gazdák a megszentelt borból minden egyes hordóba beleöntöttek egy keveset annak érdekében, hogy a nagy hordókban tárolt nedű ne romolhasson meg, és a jövő esztendőben ismét jó legyen a termés.