Siófoki programok: V. Tökös Futás Siófokon & Balatuning IV. Születésnap

Minden november elején hagyomány már a siófoki programok részeként a Tökös Futás, aminek jóvoltából az emberek jelmezt húzva, a nyakukba vehetik a lábukat, mégpedig egy nagy futóverseny kedvéért.

Persze az V. Tökös Futás Siófokon nem is annyira futóverseny, mint inkább egy kellemes kis elfoglaltság – akár családok számára is –, hiszen itt tényleg nem a győzelem, hanem a részvétel lesz a fontos, a mozgás öröme, valamint a rengeteg móka és kacagás, ami ezt az eseményt kíséri majd.

Az V. Tökös Futás idén november 3-án, vasárnap kerül megrendezésre a siófoki Hajóállomáson (Krúdy sétány 2.), ahová érdemes már reggel jelmezben érkezni, lévén a nevezésre és a rajtszámok átvételére délelőtt 9 órától lehetőség nyílik – méghozzá egészen 10:30-ig –, miközben maga a futás 11 órakor indul, és egészen délig tart.

Az esemény részvételéhez kifejezetten ajánlott a jelmez viselése, és amennyiben valaki nem bírná a futást, bátra nekiindulhat a távnak görkorcsolyával, rollerrel, gördeszkával is, sőt mi több, a kisebb gyermekek kerékpárral szintén teljesíthetjük a kihívást, de aki szeretne, az akár sétálhat közben.

A szervezők kiemelték, hogy mivel ismét egy rövid távolságot kell teljesíteni, ezért a felnőtt résztvevők ne kerékpárral induljanak neki a versenynek, mert nagyjából 1500 méterről van szó, amit bárki le is tud sétálni, ha szükséges.

Cserébe pedig a jutalom sem marad majd el! A leggyorsabbak díjakat és kizárólag erre az alkalomra készített érmeket vehetnek majd át, és mivel most ünnepli negyedik születésnapját a Balatuning Egyesület, ezért ünnepi tortával, és tökös finomságokkal várják a szervezők a résztvevőket.